Több mint egy hete tüntetéslázban ég Románia. Emberek napi rendszerességgel vonulnak utcára egy szolidaritás-tüntetésnek induló, rendszerellenes tiltakozásként körvonalazódó utcai megmozdulás-sorozat keretein belül. Elemzésünk az események előzményeit és lehetséges következményeit taglalja.
Raed Arafat lemondása, mint kiváltó ok
Az új év eddigi legnagyobb politikai vitát kiváltó tervezete az egészségügyi törvénytervezet volt. A reform szükségességére már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is felhívta a figyelmet, azonban az is világos, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer fenntarthatatlan, hiszen mind többe és többe kerül, és az egészségügyi szolgáltatások minősége pedig nem javul, Románia egészségügyi szempontból egyike az utolsóknak az uniós államok közül.
A kormány által bemutatott tervezet azonban messze elmaradt az elvárásoktól, többek között az IMF kritikáját is kiváltotta. A jelenlegi helyzet kialakulása szempontjából azonban kulcsfontosságú esemény volt Raed Arafatnak, a sürgősségi ellátás felügyeletéért felelős helyettes államtitkárának a lemondása. A szakértő kritizálta a reformtervezetet, arra hívva fel a figyelmet, hogy a kormány által nyilvánosságra hozott törvénytervezet radikálisan módosítaná a jelenleg jól működő (az IMF által ráadásul példaértékűnek tartott) sürgősségi ellátást, kiszolgáltatva azt a magánvállalatok számára. Băsescu válaszában Arafatot – a tőle megszokott hangnemben – az egészségügyi rendszer privatizációja fő ellenségének nevezte. Arafat erre reagálva lemondott, ez utcai tiltakozásokat váltott ki több városban is, majd a kezdeti szimpátiatüntetések fokozatosan kormány- és államfőellenes megmozdulásokká változtak, szélesedtek, a megszorítások, korrupció, a választások összevonása, az életszínvonal csökkenése és demokrácia-deficit ellenes üzeneteket fogalmazva meg.
Raed Arafat palesztin származású orvos elismert tagja a román társadalomnak, nevéhez kötődik többek között a marosvásárhelyi székhelyű SMURD sürgősségi szolgálat létrehozása és az ország területére való kiterjesztése is.
A román társadalom ellenállásán talán meglepődve, az államelnök a törvénytervezet visszavonását és újraszövegezését kérte a miniszterelnöktől, azonban nem a tervezet hibáira, hanem a korrupt és rosszul működő rendszer védelmezőire és a változást ellenzők nyomására hivatkozott. A miniszterelnök és Ritli László RMDSZ-es egészségügyi miniszter, új törvénytervezet kidolgozását jelentette be, meghívva a volt helyettes államtitkárt is a szakértői bizottságba. Raed Arafat, körülbelül egy héttel lemondása után, tehát újra elfoglalhatta pozícióját a minisztériumban.
A jelenlegi tüntetések természetrajza
Egyes elemzők szerint, Raed Arafat lemondása a társadalmi elégedetlenségek katalizátoraként jeleníthető meg, a kiváltó okokat pedig a kormány eddigi politizálásában és a jelenlegi gazdasági válság társadalomra gyakorolt hatásában kell keresni. Véleményünk szerint azonban fontos az alulról szerveződő tüntetések elméletét több szempontból is megvizsgálni.
Az események kezdeti fázisában, amikor az Arafat melletti kiállás volt a tét, több egészségügyi szervezet adta nevét a tiltakozásokhoz, azonban a későbbi megmozdulások egy fontos jellemző, hogy ezeknek látszólag nincsen szervezője. Az ország nagyvárosaiban összegyűlő tömegben ugyanúgy megtalálhatóak az elkeseredett nyugdíjasok, a kiábrándult forradalmárok, a jobb jövőért küzdő fiatalok és egyetemisták, mint különböző focicsapatok ultrái, az ország sorsáért aggódó milliomosok és celebek, vagy ellenzéki polgármesterek is. Hasonlóan spontánnak tűnnek a tiltakozások a megfogalmazott üzenetek szempontjából. Az országszerte hangoztatott közös Băsescu- és PDL-ellenes üzenetek mellett megjelennek kapitalizmus-ellenes rigmusok és a jelenlegi politikai pártokat elutasító teljes változást kérő üzenetek is. Továbbá, találkozhatunk demokrácia-párti, diktatúra vagy a verespataki bányaberuházás-ellenes, illetve a nemzeti egységre buzdító nacionalista skandálásokkal is. Ezekkel a spontán tüntetéseket alátámasztó bizonyítékokkal szemben említhető meg az a tény, hogy sok városban a tüntetések bejelentett formában, legális keretek között zajlanak, azonban nem tiszta, hogy pontosan ki vagy kik azok, akik a felelősséget vállalják és hátulról mozgatják a szálakat. Az egyetlen szóba kerülő szereplő, akinek meglenne a megfelelő tapasztalata és hálózata az ilyen típusú háttérszervezésre a Szociáldemokrata Párt, azonban eddig semmilyen erre mutató bizonyítékot nem lehet felmutatni.
Egy másik jellegzetesség a média szerepével kapcsolatban fogalmazható meg. Mivel a tüntetések az egész ország területén zajlanak, a közéletért érdeklődő elemzők és állampolgárok kizárólag a médiából értesülhetnek az eseményekről, a hírcsatornák és online hírportálok alakítják globális rálátásunkat a kérdésében. Ebben az esetben a különböző városokban tüntető állampolgárok számával való manipuláció elkerülhetetlen. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy Bukarestet leszámítva nagyon kevés, a tüntetéseket felülről mutató képet láthatunk, dominálnak a közelről vagy a tömegből történő közvetítések, ezzel is hátráltatva a szemlélőt a tényleges számok meghatározásában. Ugyanakkor, Péter László elemzésében helyesen mutat rá, hogy a számok nem feltétlenül fontosak, hiszen választási évről beszélünk, a választani kívánó lakosság egy jelentős részét a megmozdulások érzelmileg befolyásolhatják, meggyőződésüket alakíthatják.
Egy harmadik jellemző a tüntetések békés vagy erőszakos voltából vezethető le. Míg országszerte a békés felvonulás volt eddig jellemző, addig Bukarestben több ízben is erőszakos összecsapásokat követhettünk élőben a hírcsatornákon. A fővárosi incidensek két fontos tényezőt is megvilágítottak. Első sorban, bebizonyították, hogy a rendőrség és csendőrség nincs felkészülve az ilyen típusú helyzetek kezelésére. Ez nem is csoda, hiszen komolyabb tüntetés-sorozat és zavargás, a különböző bukaresti foci-összecsapásokat leszámítva a bányászjárás óta nem volt Romániában és az előbbi esetben a közvélemény mindig az erőszakosan fellépő csendőrök mellett foglalt állást, elítélve a vandálnak és állatnak titulált focihuligánokat. Jelen esetben a helyzet nem olyan egyértelmű. Habár a nyilvánosságban történtek próbálkozások a rendőrökkel összecsapók focihuligánokkal való összemosására, mostanra világossá vált, hogy az erőszakban résztvevő fiatalok egy sokkal nagyobb és csoportként nem kikristályosodott társadalmi kategóriát képviselnek.
Egy negyedik visszatérő motívum mind a politikai elemzésekben, mind pedig az összegyűlő tömegekben az 1989-es forradalom megismétlődésének lehetősége. Véleményünk szerint, a két esemény összehasonlítása inkább politikai lehetőségeket rejt magában. Hasonlóan a 2006-os magyarországi eseményekhez, ahol végig egy 56-os párhuzamról beszélt a nyilvánosság egy része, a forradalom és a jelenlegi események összehasonlítása többlet-legitimitást biztosíthat a követeléseknek.
Továbbá, a politikai osztály sem tudott jelesre vizsgázni a krízis-helyzet kezelésében. Kormánypárti politikusok hevesen nyilatkoztak az eseményekről, Teodor Baconschi külügyminiszter az ellenzéket okolva a kommunista múlt és a jelen harcának titulálta az eseményeket, míg Iulian Urban demokrata-liberális szenátor férgeknek nevezte a rendőrökkel összecsapó tüntetőket. A fenti nyilatkozatok nem csak azt tükrözik, hogy a jelenlegi kormánypárt hogyan tekint a megmozdulásokra, hanem a feltételezhető következményeit is előrevetíti. Hasonlóan a 2006. októberi magyarországi eseményekhez vagy a tavalyi londoni zavargásokhoz a kormány biztos abban, hogy az ilyen típusú megnyilvánulások – legyen békés vagy erőszakos tüntetésről szó – nem fognak radikális változásokat a kormányzati politikában kieszközölni. Habár kisebb engedményekről az egészségügyi reform kapcsán lehet szó, gyökeres kormány-váltás szóba sem kerülhet.
Néhány konklúzió
1. Az elmúlt pár nap kormányzati és államelnöki ámokfutása –Băsescu támadása Arafat ellen, egészségügyi törvénytervezet melletti kiállása, majd annak visszavonása és végül Arafat visszatérése a kormányba –, illetve a tüntetéshullámra való reakció-hiány arra enged következtetni, hogy a kormányt meglepte az utcai tiltakozások növekedésének lehetősége és elbizonytalanodott, nem gondolván meg ezeknek tényleges következményeit, és nem adva lehetőséget más szereplőknek, a tömegek politikai kiaknázására. Továbbá elmondható, Arafat visszatérése és az egészségügyi törvény újraszövegezése, nem hozta meg a várt eredményt, hiszen az utcai tüntetések – bár már nem akkora intenzitással, de – tovább folytatódtak. Ennek ellenére a nyilatkozatok világossá teszik, hogy radikális kormány-váltás vagy előrehozott választások nem várhatóak.
2. Magyar szempontból a jelenlegi helyzetnek több érdekes következménye is lehet. Egyrészt, a magyar politikai szereplők látványosan keveset szólaltak a kérdésben, Kelemen Hunor és Ritli László mindössze sajnálta Arafat távozását és a tüntetések kapcsán elítélte az erőszakot, állást foglalva a békés megmozdulások mellett. Egyes vélemények azt hangsúlyozzák, hogy a visszafogottság azzal magyarázható, hogy az RMDSZ számára nem hiányzott egy újabb összeütközés a nagyobbik kormánypárttal és az államelnökkel, de ugyanakkor az is világossá vált, hogy hiába van az egészségügyi tárca a Szövetség kezében, ehhez igazi hatalom nem sok társul. Ugyanakkor, néhány jel arra utal, hogy az RMDSZ ellenzéke (MPP, EMNP) kihasználhatja a maga hasznára az RMDSZ helyzetből adódó politikai bénaságát.
3. Másrészt, az események a Mátyás szobor január 17-i meggyalázásával erdélyi magyar színezetet is nyert, amely cselekedetet mind az EMNP, mind pedig az RMDSZ elítélt. Sőt mi több ezen utóbbi a szobor védelmére szervezett villámcsődület keretén belül szervezetten képviseltetve magát. A két szervezet késői és kizárólag a szobor ügyében való megszólalása, az RMDSZ villámcsődületen való látványos részvétele etnikai színezetet adott az eseményeknek. Ez a lépés veszélyes lehet, hiszen azt az üzenetet közvetíti a román nyilvánosság és lakosság felé, hogy a magyar politikai elitnek és implicit a magyar közösségnek teljesen mindegy, hogy mi történik az országban, addig ameddig a magyar közösséget sértő esemény nem jön közbe.
4. Nem vitás, hogy az 1989-1990-es periódus egyik legnagyobb válságáról beszélhetünk, azonban, hogy pontosan mekkora változást fog az elmúlt hét a román politikai mezőben generálni, az e pillanatban még nyitott kérdés. Ez attól is függ, hogy milyen más politikai, szakmai és társadalmi szervezetek csatlakoznak a tüntetésekhez az elkövetkező napokban-hetekben, illetve hogy lesz-e olyan politikai szereplő, amely képes lesz a tiltakozáshullám eredményeit és emlékeit a választásokig napirenden tartani. Az USL január 19-én szervezett bukaresti tüntetése felemás eredményeket hozott. Míg a szervezők több mint tízezer tüntetőre vártak (több mint húszezer résztvevőt számolva meg) azt remélve, hogy kisajátíthatják az eseményeket, addig a sajtó és a rendőrség mindössze 7-10 ezer embert jelentett be. Emellett érdekes újdonságnak számíthat a szélsőséges Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szervezett megjelenése is.