Preambulum
Szabadnak és Egyenlőnek születünk, ezeket a jogokat nem kell kérelmezni. Tekintettel arra, hogy az emberek méltóságukban és jogaikban szabadnak és egyenlőnek születnek, ezt a velük született állapotot a jogalkotóknak vissza kell igazolniuk, illetve meg kell erősíteniük.
A demokráciának szavatolnia kell az egyének szabad véleménynyilvánítását, de azokét a csoportokét is, amelyek ezt kérik; az állampolgárok esélyegyenlőségét, de azokét a népekét is, amelyek ezt kérelmezik; valamint az egyének lehető legnagyobb szabadságát, de azokét a közösségekét is, amelyek ezt a célt követik. A Jogállam küldetése nem ezen jogok kivívásának a megakadályozása és gyakorlásuknak a korlátozása, hanem ellenkezőleg, kifejlődésük biztosítása és gyakorlásuk elősegítése.
A Spanyol Államot alkotó Nemzetek a Világ összes többi közösségével egyenlő jogokat és egyenlő szabadságot élveznek. A Népek Önrendelkezési Jogát – az ENSZ, illetve a Spanyol Állam által több kötelező erejű szerződésben elismert elvet – tételesen bele kell foglalni a spanyol alkotmányos rendelkezésekbe. A jelen Törvénytervezet célja egy nyilvánvaló joghézag pótlása, és egy figyelemre méltó jogi ellentmondás feloldása, valamint az, hogy a Spanyol Államot az érett demokráciák élvonalába emelje, azon demokráciák közé, amelyek elfogadják azt, hogy a népek döntéshez való joga szabályozásra érdemes alapvető jog.
Az Önrendelkezés elvét először Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, jelentette ki az általa megfogalmazott Tizennégy Pont formájában a Kongresszus előtt 1918. január 8-án elhangzott beszédében. A második világháborút követően az Önrendelkezés jogát Az ENSZ Alapokmánya 1. cikkébe foglalták: „a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletbentartásán alapuló baráti kapcsolatokat fejlessze[en ki,] és… [a világ]béke megerősítésére alkalmas egyéb intézkedéseket foganatosítson”.
Később, 1966-ban, A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amelyet ugyancsak az ENSZ fogadott el, és amely 1976. március 23-án lépett hatályba, illetve amelyet Spanyolország 1977. április 27-én ratifikált kijelentette, hogy: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”
Hasonlóképpen, Spanyolország ratifikált és/vagy érvényesnek tekint számos megállapodást, szerződést, nemzetközi egyezségokmányt és határozatot, amelyek elismerik az önrendelkezés jogát – mint például A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelyet az ENSZ Közgyűlése fogadott el 1966 decemberében, s amely 1976. január 3-án lépett hatályba, illetve amelyet Spanyolország 1977. április 27-én ratifikált; Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét, a Nyilatkozat az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről, az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban című 1970-ben született nemzetközi dokumentumot, valamint más, az ENSZ, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet által elfogadott határozatokat (a Helsinki Egyezményt).
Újabban a hágai Nemzetközi Bíróság, amelynek feladatkörébe tartozik Az ENSZ Alapokmányának az értelmezése, ezen jogkörét gyakorolva arra a felismerésre jutott, hogy egy új önrendelkezési jog van kialakulóban, amely nem azonos a gyarmatosított, valamint az (idegen) uralomnak (domination) és kizsákmányolásnak alávetett népek esetében alkalmazottal; továbbá amelynek a nemzeti függetlenség kikiáltását célzó népszavazás általi gyakorlatba ültetését még abban az esetben sem tiltja a nemzetközi jog, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának vagy az egyes államoknak a gyakorlata, ha e jog érvényesítése ellenkezik az érintett Állam belső jogszabályaival.
Abban a véleményében, amelyben a fentieket kifejtette a Nemzetközi Bíróság egyúttal arra a következtetésre is jutott, hogy az Államok területi sérthetetlenségének a Spanyol Alkotmányba is foglalt elve csak a nemzetközi politikai porondon, az államközi kapcsolatok esetében alkalmazandó; és semmi esetre sem értelmezendő a népeknek az állam valamely területének elszakadását eredményező önrendelkezési joga érvényesítésének akadályaként. Ez érvényes Spanyolország esetében is a Spanyol Alkotmány 10.2 és 96. cikkeinek a vonatkozásában is. A Nemzetközi Bíróság kizárja valamely népnek az adott államtól való elszakadását azokban az esetekben, amikor demokráciadeficitről, illetve valamely az állam területén élő kisebbség hátrányos megkülönböztetéséből eredő helyzetben alkalmazandó jogorvoslatról van szó – amint ez a népek önrendelkezési és elszakadási jogával kapcsolatos nemzetközi vitákból is kiderül.
Következésképpen, e törvény elfogadtatásával azt szeretnénk elérni, hogy a Spanyol Állam az élvonalba kerüljön az őt alkotó nemzetekhez tartozó állampolgárok demokratikus jogainak a tiszteletben tartása terén azáltal, hogy – a Spanyol Alkotmány 10.2, 96. és 23. cikkeinek az értelmében – az ország belső jogának részeként rendelkezünk a népeknek a nemzetközi jogban kodifikált és védelemben részesített önrendelkezési jogának a gyakorlásáról. Ezáltal csökkentjük azt a demokráciadeficitet, amely egy ideje aláássa a közintézményeknek a lakosság által érzékelt legitimitását, és amelynek egyik legegyértelműbb megnyilvánulása az az ellentét, ami Katalónia népének az Autonómiastatútum népszavazás általi elfogadásában kifejeződött demokratikus akarata, illetve az Alkotmánybíróság ezt követő – a statútum tartalmát, valamint jogi hatályát nagy részben érvénytelenítő – határozata között feszül. Éppen ezért következetesen újra kell értelmezni a Spanyol Alkotmány 2. cikkét – az önrendelkezés érvényesítésére vonatkozó jogot illető felismerésnek az ország belső jogának részeként történő kodifikálásával összhangban, valamint arra való tekintettel, hogy elfogadása esetén a jelen törvény a függetlenség irányába történő átmenetet vetíti előre, amelynek során az említett alkotmányos rendelkezéseket át lehet értelmezni. Ez a statútum a Spanyol Alkotmány 23. és 92.3 cikkének fejlődési folyamatát körvonalazza, valamint a népszavazások kiírására vonatkozó hatáskör átruházását a 150.2 cikk értelmében.
Éppen ezért a törvényjavaslat elismeri a népek önrendelkezési jogát, amelynek ezen értelmezését – ideértve ama esetét is, amelyben e jog gyakorlása a Spanyol Állam területe valamely részének az elszakadását eredményezi – bele kell foglalni a nemzetközi közjogi felfogást tükröző instrumentumokba – így A nemzetközi szerződésekről szóló Bécsi Egyezmény 16. cikkébe, valamint az államok modern jogutódlásáról rendelkező jogszabályba arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi megállapodásokban való részességet a (jog)folytonosság elvének értelmében a keletkező államok közül melyik örökli automatikusan oly módon, hogy ennek eredményeképpen Katalónia megőrizze tagságát az Európai Unióban és más szervezetekben, illetve állampolgárait semmi esetre se fosszák meg európai uniós állampolgárságuktól.
A Spanyol Államot számos nemzet alkotja, amelyeket az Alkotmány nemzetiségnek hív. Ez a törvény szentesíti e nemzetek polgárainak azon jogát, hogy gyakorolhassák demokratikus, történelmi és nemzeti jogaikat. E jogok gyakorlására vonatkozó akarat és nemzeti kinyilatkoztatás tagadhatatlan, hiszen ezek benne foglaltatnak az Autonómiastatútum preambulumában, valamint a statútum reformtervezeteinek a Katalán Parlament által elfogadott preambulumában és cikkeiben. Továbbá tagadhatatlan Katalónia állampolgárai nagy részének az a vágya is, hogy a Spanyol Államtól független államot alkossanak. Mind az önrendelkezési jog gyakorlásának eme vágya, mind pedig a jogról való lemondás elutasítása (‘no renunciation’) tények és rendelkezések útján ismételten kimondatott – egyfelől a társadalmi szervezetek által megrendezett nem kötelező érvényű népszavazásokon való de facto részvétel útján; másfelől pedig jogi ratifikálás útján azáltal, hogy a választott képviselők megszavaztak két erre vonatkozó parlamenti határozatot, illetve a Katalán Parlament mindkettőt beépítette az általa elfogadott, az Autonómiastatútumhoz tartozó reformtervezetekbe.
Összhangban azzal az ismételt szándékkal, hogy a Spanyol Államot az élvonalba emeljük állampolgárai demokratikus jogainak a tiszteletben tartása tekintetében, a népek önrendelkezési jogának a gyakorlását a jelen törvény a Velencei Bizottság által a jelentéseiben, tanácsadó véleményeiben és határozataiban nemzetközileg elismert demokratikus standardok értelmében szabályozza – beleértve az állami szintű alkotmányos népszavazásokra vonatkozó útmutatót, amelyet a 2001. július 6–7-én tartott 47. plenáris ülésén fogadott el, valamint a népszavazási törvények esetében alkalmazandó nemzetközi standardokkal kapcsolatos szempontjait, amelyeket a 2005. december 16–17-én tartott 65. plenáris ülésén fogadott el. Ezek a dokumentumok mind a jog alanyát, mind e demokratikus jog átláthatóságának, szabad gyakorlásának, méltányosságának, egyértelműségének és döntő erejének a követelményeit világosan határozzák meg, ezáltal olyan kérdéseket döntve el mint a választójog alanyai, a referendum kiírásához szükséges eljárások, a népszavazás érvényességéhez szükséges minimális részvételi arány, a kérdés világos volta, az eredmény kiértékelése és a további lépések, amennyiben a népszavazás kimenetele a függetlenség elnyerésének kedvez.
Mindezt szabályozza annak ellenére, hogy a Velencei Bizottság – az Európa Tanács egyik tanácsadó testülete, amelynek a Spanyol Állam is tagja – szerint az a kötelezettség, hogy egy bizonyos népszavazás érvényessége, illetve eredményessége minimális részvételi küszöbhöz, illetve minimális eredményhez köttessék nem vezethető le sem a nemzetközi, sem a belső jogszabályok elemzéséből. Az 50%-os többség csak az eredmény egyértelműségének, valamint demokratikus legitimitásának a növelése érdekében ajánlott.
Hasonlóképpen Kanada Legfelsőbb Bírósága tárgyalások folytatásának a kötelezettségét írta elő arra az esetre, ha a népszavazás igenlő eredményre vezet. Ezt olyan kötelezettségként értelmezte, amelynek a megszegése az új államnak a nemzetközi közösség tagjai általi egyoldalú elismerését legitimálná egyértelműen. Éppen ezért a jelen törvény tárgyalási folyamatot irányoz elő arra az esetre, ha az önrendelkezési jog gyakorlása egy bizonyos terület függetlenségének kedvező eredményre vezet.
Következésképpen, a Spanyol Parlament mint a nép demokratikus akaratának legmagasabb szintű képviselője, a demokratikus jogok tiszteletben tartásának az élvonalába lépve, szabályozza az őt alkotó nemzetek állampolgárainak önrendelkezési jogát, illetve azon képességüket, hogy döntsenek népeik jövőjéről, politikai rendszerükről, valamint arról a viszonyról, amelyet más struktúrákkal és szupranacionális szervezetekkel szándékoznak fenntartani.
I. RÉSZ. A nemzetek szabad önrendelkezési joga
1. cikk. A jelen Törvény célja
A jelen törvény célja a nemzetek szabad önrendelkezési jogát – a nemzetközi jogszabályokban, valamint a Spanyol Állam által számos nemzetközi Egyezményhez való csatlakozással már elismert jogot – belefoglalni a spanyol jogrendszerbe.
Továbbá e törvénynek célja szabályozni ennek az önrendelkezési jognak a Spanyol Államot alkotó nemzetek részéről történő alkalmazását és gyakorlását.
2. cikk. A nemzetek önrendelkezési jogának a meghatározása és terjedelme
1. A jelen törvény jogkövetkezményeinek a vonatkozásában nemzeteknek tekintetnek mindazon területek, amelyeket Autonómiastatútumuk így nevez, illetve azok, amelyek önálló Parlamentjeiktől erre történelmi jogaik, a társadalom beleegyezése és a demokratikus akarat alapján engedélyt kapnak.
2. Az Alkotmány értelmében nemzetiségeknek hívott, a Spanyol Államot alkotó nemzetek szabadon gyakorolhatják a nemzeti önrendelkezéshez való jogukat.
3. Az önrendelkezési jog révén az összes nemzetnek joga van szabadon meghatározni politikai rendszerét; továbbá azt, hogy mely hatásköröket tart fenn önmaga számára, illetve melyeket oszt meg vagy ruház át, valamint azt, hogy más entitásokkal vagy szupranacionális szervezetekkel milyen együttműködési vagy függőségi viszonyt hajlandó kialakítani.
4. A nemzeteknek ezáltal – a vonatkozó nemzetközi jogi előírások tiszteletben tartásával – joguk van szabadon rendelkezni vagyonukkal és természeti erőforrásaikkal.
3.cikk. Az önálló Parlamentek, a szuverén képviselők
A Spanyol Államot alkotó nemzetek önálló Parlamentjei mint az egyes népek szuverenitásának egyedüli legitim képviselői szabadon rendelkezhetnek az előző cikkben már felsorolt jogokról.
II. RÉSZ. A nemzeti önrendelkezésre vonatkozó népszavazás
4. cikk. Az önrendelkezésre vonatkozó nemzeti népszavazás kiírása
1. A Spanyol Államot alkotó összes nemzetnek elidegeníthetetlen joga kiírni az önrendelkezésre vonatkozó, és egy független Állam létrejöttét eredményező, nemzeti népszavazást.
2. Az önrendelkezésre vonatkozó népszavazást maga az önálló Kormány, az önálló Parlament vagy a helyi önkormányzatok legalább 20%-a írja ki ugyanazt az eljárást követve, amelyet az illető területen az állampolgári törvénykezdeményezés esetében alkalmaznak.
5. cikk. Az önrendelkezési jog gyakorlása
1. A szavazati jogot az összes olyan állampolgár gyakorolhatja, akinek joga lenne részt venni és szavazni a városok vagy nagyvárosok helyi önkormányzati választásain, ha azokat a népszavazás megrendezésének a napján tartanák meg.
2. A népszavazás érvényesnek tekintetik, ha a részvételi arány eléri vagy meghaladja az 50%-ot a választói névjegyzékben szereplő személyek számához képest.
3. Ha valamely önrendelkezésre vonatkozó népszavazás alkalmával az érvényesen leadott szavazatoknak több mint 50%-a Spanyol Államtól való függetlenség elnyerését támogatja, az autonóm kormányzat kikiáltja saját nemzete függetlenségét.
4. Ha az előző két cikkben megjelölt százalékarányok nem felelnek meg az előírásoknak, az önrendelkezésre vonatkozóan népszavazást szervező nemzet továbbra is a Spanyol Állam része marad, és megmaradnak a szabadon gyakorolható jogai, illetve a szabadon vállalható kötelezettségei.
III. rész. A függetlenség irányába történő átmenet
6. cikk. A függetlenség elnyerésének a folyamata
1. A függetlenség kikiáltása után tárgyalások következnek a Spanyol Állammal annak érdekében, hogy meghatározzák, melyek a két fél jogai és kötelezettségei abban az átmeneti folyamatban, amely a politikai hatalom és a források teljes átadásával zárul.
2. A függetlenség elnyerésének a folyamata legtöbb tíz évig tarthat. Biztosítania kell a fokozatos és békés átmenetet annak érdekében, hogy szavatolja a politikai hatalom hatékony átadását, valamint annak teljes átvételét az új kormányzók által, és egyúttal biztosítsa a szükséges gazdasági és intézményi stabilitást.
3. Az átmeneti folyamat idején a Spanyol Állam támogatni fogja az új állam nemzetközi – elsősorban az Európai Unió általi – elismertetését, és intézkedik is ennek érdekében.
4. Ha olyan nézeteltérések merülnek fel, amelyek leállítják vagy akadályozzák az átmenet folyamatát, a két fél bármelyike az Egyesült Nemzetekhez folyamodhat nemzetközi közvetítés kérése céljából.
Egyetlen hatálytalanító rendelkezés
Ezennel hatályát veszti minden, a jelen törvénynek ellentmondó, vele azonos vagy alacsonyabb szintű jogszabály.
Egyetlen záró rendelkezés
A jelen törvény Az Állam Hivatalos Közlönyében történő kihirdetésétől számított két hónap lejártával lép hatályba, és jár jogkövetkezményekkel. A törvénynek ezután további kiadásai is meg fognak jelenni annak érdekében, hogy legyen meg minden, a Spanyol Állam területén használt hivatalos nyelvű változata.
(Fordította: Szász Alpár Zoltán)
Megjegyzések a fordításhoz:
Azoknak a szavaknak és kifejezéseknek az esetében, amelyek az angol nyelvű forrásszövegben az angol nyelv helyesírási szabályaitól eltérő módon nagy kezdőbetűvel szerepeltek, megőriztem a nagy kezdőbetűt. (Ford. megj.)
Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának forrása: Magyar ENSZ Társaság,[http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_egyesult_nemzetek_ alapokmanya/az_egyesult_nemzetek_alapokmanya] és [http://www.menszt.hu/layout/set/print/ content/view/full/186], mindkettő letöltve 2012. május 28-án.
A magyar nyelvű fordítás forrása: Egyezségokmány II. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. A magyar nyelvű fordítás forrása: Magyar ENSZ Társaság[http://www.menszt.hu/informaciok/emberi_jogok/ egyezsegokmany_ii] és [http://www.menszt.hu/layout/set/print/content/view/full/203], mindkettő letöltve 2012. május 28-án.
A Spanyol Alkotmány 10.2 cikke kimondja, hogy az általa szentesített alapvető jogokat meg szabadságjogokat Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, valamint a Spanyolország által ratifikált nemzetközi szerződésekkel és megállapodásokkal összhangban kell értelmezni. A 96. cikk a nemzetközi jog, illetve a spanyol belső jog összefüggéseit szabályozza, a 23. cikk pedig az állampolgároknak a közügyekben való közvetlen, illetve közvetett – időszakosan és szabadon választott képviselők által történő – részvételéről rendelkezik. Lásd Constitution. 14., 18. és 46. o. [http://www.pogar.org/publications/other/constitutions/spain-e.pdf], letöltve 2012. június 1-jén. (Ford. megj.)
A szóban forgó alaptörvény 2. cikke azt mondja ki, hogy a Spanyol Alkotmány alapja a Spanyol Nemzet felbonthatatlan egysége, valamint az összes Spanyol Állampolgár közös és oszthatatlan szülőföldje. Egyúttal elismeri és szavatolja a Spanyol Nemzetet alkotó nemzetiségek (nationalities) és régiók önkormányzathoz való jogát. (Lásd uo. 10. o. – ford. megj.)
A 92.3 cikk a Spanyol Alkotmányban felsorolt különböző népszavazások törvény általi szabályozására utal, a 150.2 cikk pedig kimondja, hogy az Állam bizonyos hatásköreit az Önkormányzó Közösségekre (Self-governing Communities) ruházhatja át, illetve azoknak oszthatja le. (Lásd uo. 45. és 72. o. – ford. megj.)
Az angol nyelvű forrásszövegben ‘article’ (cikk) szerepel, amint a szöveg a Spanyol Alkotmány cikkeinek egyes szövegrészeit – bekezdéseit vagy pontjait – ugyancsak cikknek nevezi. (Ford. megj.)