A román-holland kapcsolatok a sikertelen romániai Schengen-csatlakozás kapcsán kerültek napirendre, nyilatkozati szinten pedig decemberben jutottak kritikus pontra. Az elkövetkezőkben ennek okait és következményeit, illetve Románia márciusi csatlakozási esélyeit boncolgatjuk.
Események összefoglalása
Románia és Bulgária Schengen-övezethez való csatlakozása a két ország Európai Uniós csatlakozása óta napirenden van, azonban reálisan 2010 óta foglalkoznak vele az Európai Tanács országai. A csatlakozás azonban eddig még nem valósult meg, hiszen 2010 decemberében Franciaország és Németország, 2011 szeptemberében Hollandia és Finnország, míg utoljára 2011 decemberében Hollandia vétózta meg a két ország csatlakozását, a 2012 márciusában megrendezésre kerülő EU-csúcsra halasztva végső döntését. Az elutasítás annál érdekesebb, hogy mind Bulgária, mind pedig Románia teljesítette a belépéshez szükséges technikai feltételeket, és rendelkezik az Európai Parlament támogatásával is, amely 2011 júniusában tárgyalta a kérdést. A kifogásokban tehát nem a szükséges technikai feltételek, hanem a korrupció magas szintje, az igazságszolgáltatás reformjának hiánya és a román és bulgár vámhatóságokba vetett alacsony bizalom állt. Ugyanakkor, a tiltakozó államok kiemelték, hogy az ország végső megítélésében nagyot fog a latban nyomni a 2012 februárjában megjelenő azon jelentés, amelyet Románia és Bulgária az igazságügyi reform, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc terén elért eredményeit vizsgálja.
Az elutasításra adott válaszként Románia több stratégiát alkalmazott. Míg a tavalyi év első felében az Unió által alkalmazott kettős mérce ellen emelte fel a hangját, addig szeptembertől az Európai Parlament és több uniós tagállam támogatását maga mögött gondolva Hollandiával kapcsolatban látványos kontraoffenzívába kezdett egyrészt bojkottálva az igen jelentősnek mondható holland virág- és zöldség-exportot, másrészt azzal vádolva a holland kormányt, hogy a Geert Wilders által vezetett szélsőjobb holland Szabadság Párt befolyására visszaél az Európai Uniós vétójogával.
A Schengen-csatlakozás nemzetközi vetületei
A Schengeni egyezmény fő célja az Európai Unión belüli határok megszüntetése, az övezet külső határainak közös ellenőrzése, illetve a tagállamok közös rendőrségi és bírói együttműködése. Az egyezményt 1985-ben írta alá öt ország – Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság –, majd az Amszterdami Szerződéssel került be az uniós szabályozásba. Az övezetnek jelenleg 26 tagja van, nem uniós országok közül tagállam Izland, Lichteistein, Norvégia és Svájc, az Uniós országok közül pedig Nagy Britannia, Írország, Ciprus, Románia és Bulgária (még) nem csatlakozott. A rendőrségi és bírói együttműködés már megvalósult, a csatlakozással Románia és Bulgária a határvédelem terén vállalna komolyabb feladatot, hiszen három nem-Uniós országgal – Moldova, Törökország és Ukrajna –, illetve a Fekete tengerrel is határos. Ugyanakkor a fenti országok listavezetőknek számítanak mind a kábítószer-, mind pedig az embercsempészet terén. Tehát nem véletlen, hogy a technikai feltételek, illetve a Hollandia által megfogalmazott kritika a határőrizet és a vámrendszer megújításához kötődtek. Míg Románia és Bulgária komoly befektetésekkel korszerűsítette határőrizetét, addig Hollandia (illetve azelőtt Finnország, Németország és Franciaország) a rendszer megbízhatatlanságának és a határőrízeti szerveken belüli korrupcióra hívták fel a figyelmet.
Emellett fontos megemlíteni, hogy a csatlakozás másfél éves késleltetése több elvi problémát is felvetett. Egyrészt, több uniós tagállam – Hollandia, Nagy Britannia – a migráció és a külföldi munkavállalás szigorításán dolgozik, amely összefüggésbe hozható Románia és Bulgária Schengen-csatlakozásával is, hiszen az Unión belüli legnagyobb munkavállalói migráció a két országot érinti. Másrészt, Románia és Bulgária elutasításával felmerült az első- és másodrendű EU-tagállamok kategorizációjának nemkivánatos lehetősége is. Ennek elkerülése végett Berlin és Párizs egy kétszintű Schengen-csatlakozás ötletét dolgozta ki, mely szerint első körben a légi közlekedés esetében nyitnák meg a Schengen övezet kapuit a két ország előtt, míg a szárazföldi határátkelés megnyitását későbbre halasztanák. Harmadrészt, az európai államok közhangulatát jól jellemzi egy az El Pais spanyol napilapban megjelenő, a román sajtó által is átvett cikk, amely részletesen foglalkozik a Románia keleti határán megszokott korrupcióval és csempészettel, egyben megkérdőjelezve az ország felkészültségét is.
Románia és a holland belpolitika
A holland politikában radikális változás a 2010-es választások után ált be, amikor is az addig erősnek mondott Kereszténydemokrata Párt (CDA) elvesztette a szavazatainak mintegy felét, illetve több, addig gyengébben szereplő vagy marginális párt jelentős támogatottságra tett szert. Az újonnan kialakult helyzet több koalíciós lehetőséget kínált fel, azonban hatalomra a választásokat megnyerő Liberális Párt (VVD) és az addig kormányzó CDA jutott a Geert Wilders nevével fémjelzett szélsőjobboldalinak számító holland Szabadság Párt (PVV) külső támogatásával.
Geert Wilders pártja sajátos szélsőjobboldali pártnak mondható, hiszen diskurzusa nem hasonlít a többi országban tapasztalt klasszikus szélsőjobboldali retorikához. A PVV elutasítja az antiszemitizmust és fontosnak tartja a holland liberális értékeket. Más szélsőjobboldali szerveződésekkel ellentétben nem ítéli el a homoszexualitást és az antiszemita retorika helyett erős iszlám- és bevándorlóellenességet hirdet. Ugyanakkor a politikai elemzők szerint a PVV sikere a bevándorló-ellenes retorika mellett a baloldali gazdaságpolitikával magyarázható, elsőként ismerve fel a holland társadalom biztonsági és erősebb kormányzati szerepvállalás iránti igényét. Habár a kormánypártok iszlámellenes retorikáját nem támogatják, a bevándorlásügyi és biztonságpolitikai kérdésekben egyetértenek vele. Ez némiképp árnyalja a román politikusok azon kijelentéseit, hogy a holland kormány egy szélsőséges párt foglya, hiszen az őket is érintő kérdésekben nem volt vita a kormányon levő és a kormányt kívülről támogató pártok között.
A bevándorlás szigorításának kérdése az arab világbeli forrongások után újult erővel került a napirendre, hiszen a véres összecsapások és rendszerváltások következtében jelentősen megnőtt a menekültek száma. A fenti félelmeket csak erősíti a román igazságszolgáltatással és korrupcióellenes harccal szembeni bizalmatlanságuk, amelyet főleg a 2011 júniusában napvilágot látott bizottsági jelentésre alapoznak. A holland egységes álláspont szerint a csatlakozáshoz szükséges technikai feltételek teljesítése nem elégséges feltétel a rendszer működéséhez, Gerd Leers bevándorlásügyi miniszter szavaival élve „hiába szerelünk fel egy ajtót a legmodernebb zárakkal, ha az őr nem megbízható.” Ebből a megközelítésből az Európai Unió által gyakorolt nyomás nem biztos, hogy erősebb, mint a hollandok illegális bevándorlástól való félelme, tehát várhatóan Romániától és Bulgáriától látványos eredményeket várnak a korrupcióellenes harc terén.
A holland kormány eltökéltségét látszik alátámasztani az a tény is, hogy látszólag saját üzleti szférája ellen cselekszik. A holland üzleti szektor egyike a fő romániai befektetőknek, a Holland-Román Kereskedelmi Kamara vezetője pedig támogatásáról biztosította Romániát.
Hollandia, a Schengen csatlakozás és a román politika
Alina Bârgăoanu egy Románia Schengen csatlakozásáról írott könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy a román politikai elit számára a csatlakozás elérése presztízskérdésnek számít, hiszen úgy látják, ez jelenti az európai integráció igazi vízválasztóját. Kiemelt fontossága ellenére a kérdés átpolitizált, belpolitikai csatározások témáját képezi.
A résztvevő politikai szereplők státusuktól és céljaiktől függően három politikai stratégiát követnek. Băsescu és a román kormány az európai országok jelentős részének és az Európai Parlamentnek a támogatását maga mögött érezve, erőből próbálja ledönteni a hollandok által állított akadályokat, több kérdésben is támadást nyitva ellenük. Egyrészt, támadást intéznek a holland virág-export ellen több teherautónyi szállítmányt a határon tartva szeptemberben. Másrészt, holland zöldségek bojkottjára szólítja fel a lakosságot. Harmadrészt, arra hívja fel a figyelmet, hogy nem Románia legalizálta a prostítuciót és a kábítószerfogyasztást akkor, amikor már nem tudott küzdeni ellene, utalva Hollandia ezen a téren tapasztalt problémáira.
Ezek az akciók azonban nem jártak túl nagy sikerrel. A holland virágexport október hónapban mindössze 2%-al csökkent, a bojkott pedig kicsinyes lépésként értelmezhető. Băsescu Hollandia elleni támadásai pedig a holland társadalom és liberalizmus teljes félreismeréséről ad tanúbizonyságot, hiszen a prostitúció és a kábítószerfogyasztás legalizálása nem arra bizonyíték, hogy az állam nem volt képes ellenőrizni a társadalmat, hanem a szabadság és a bizalom egy mutatója, amely teljesen ismeretlen a román társadalom és politikai kultúra számára. Más szóval, a Románia által megtett lépések nemcsak nevetségesek és alapvető politikai tudás hiányára vallanak, hanem támadhatóvá tették az ország elnökét is, mind az országon belül, mind pedig Európában.
A külügyminisztérium a Schengen-csatlakozással kapcsolatos problémák kirobbanásának kezdete óta következetesen az Európai Unión belül létező kettős mércét, majd Hollandiának a vétójogával való visszaélését hangoztatta. Teodor Baconschi külügyminszter végig hangsúlyozta országa előrelépését a vámbiztonság terén, az ő számlájára írható a Finnországgal és más európai országokkal való, pozitív eredménnyel végetérő tárgyalás lemenedzselése is.
A Schengen-csatlakozás fontosságát bizonyítja az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos kisebb konfliktus is. A Demokrata Liberális Párt több parlamenti és EP-képviselője támadta az RMDSZ-t és az ellenzéket, hogy az ANI költségvetésének megszavazása kapcsán tanúsított magatartásuk miatt veszélybe sodorják az ország Schengen-csatlakozását is, hiszen ez megjelenhet a februári igazságszolgáltatási jelentésben is. A sajtóban felmerülő találgatások ellenére a költségvetési bizottságban mind az ellenzék, mind pedig a kormány támogatta az Ügynökség költségvetésének eredeti elképzelését, ezzel is aláhúzva a Schengen csatlakozás fontosságát. Emellett több politikus, mint például Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, a Szenátus alelnöke hollandiai hivatalos útján lobby-tevékenységet folyatott, több párt képviselőjével is találkozva, egyben Băsescu-nak is üzenve a probléma helyes felvetéséről.
Összehasonlításképpen, a bulgár kormány építőbb jellegű stratégiát választott. Habár nem hagyták szó nélkül az uniós kettős mérce alkalmazását, arra hívva fel a figyelmet, hogy a bulgárok nem másodrangú uniós állampolgárok, együttműködéséről biztosította Hollandiát, aláhúzva, hogy Bulgária hajlandó a Hollandia és a holland állampolgárok érdekeit figyelembe venni, azonban a helyzetet nem egyoldalú kommunikációval, hanem együttműködéssel kell megoldani. Ugyanakkor nem mellékes az sem, hogy egy a szófiai Nyílt Társadalomért Intézet 2011 februári felmérése alapján a bulgár társadalom jelentős része egyetértett a csatlakozás késleltetésével és az uniós országok fenntartásaival is.
Összefoglaló
1. A Schengen-csatlakozás kapcsán kialakult konfliktus esetében nem beszélhetünk a holland-román kapcsolatok romálásáról. Ennek ellenére, Romániának el kell fogadnia, hogy Hollandia várhatóan csak az igazságügy és a korrupció elleni harc javulása után ad zöld utat a csatlakozásnak. Ez főleg azzal magyarázható, hogy – egyrészt – Hollandiában konszenzus van a hatalman levő pártok között a bevándorlás szigorításával kapcsolatban és – másrészt – Románianak és Bulgárianak fontos biztonsági szerepet kell vállalnia a Schengen-övezethez való csatlakozásuk után.
2. Băsescu Hollandiával szemben tanúsított erőpolitikájával bebizonyította, hogy nem érti a holland társadalmat, és ez inkább ártott a csatlakozás ügyének és a két ország közötti kapcsolatnak.
3. Annak ellenére, hogy a változások nem a leglátványosabbak, érezhető, hogy a román politikai elitnek fontos a Schengen-csatlakozás, kihívásnak és elismerésnek fogják fel. Ezt látszik bizonyítani az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség költségvetésének elfogadása is. Ugyanakkor világos, a kormány politikai sikerként fogja fel a csatlakozás választások előtti megvalósulását, Băsescu erőpolitikájával párhuzamosan aktív diplomáciai hadjáratba kezdve ennek eléréséért.