Deprecated: mysql_connect(): The mysql extension is deprecated and will be removed in the future: use mysqli or PDO instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/adodb/drivers/adodb-mysql.inc.php on line 364

Deprecated: preg_replace(): The /e modifier is deprecated, use preg_replace_callback instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 270
Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés? - Mensura Transylvanica

Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés?

Gyorselemzés a Michel-jelentésről

Tartalom:
A Michel-jelentés – általános bemutatás
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése
Összegzés

2014. február 27-én az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)). A dokumentum Louis Michel belga liberális-párti politikus azonos című jelentése alapján készült.
Habár az állásfoglalás még csak az uniós jogalkotás első olvasatán van túl, jelentős visszhangja volt magyar nyelvterületen. A szöveg értelmezésében mindhárom erdélyi magyar képviselő, a szlovákiai magyar Bauer Edit EP-képviselő, valamint a Fidesz-frakció is megszólalt. A Michel-jelentésként ismertté vált dokumentummal kapcsolatos vélemények azonban koránt sem voltak egybevágóak. Bauer Edit – aki egyben a jelentés európai néppárti felelőse is volt – arra hívja fel a figyelmet, hogy az elfogadott állásfoglalás „nemcsak, hogy rámutat a nemzeti kisebbségek problémáira, hanem külön hangsúlyozza azt, hogy szükség van egy átfogó uniós védelmi rendszerre a hagyományos nemzeti kisebbségek és regionális nyelvi csoportok számára, megerősítve egy működő monitorozási folyamattal.” Sógor Csaba és Winkler Gyula nyilatkozatai (itt és itt olvashatóak) egybecsengnek Bauer Edit véleményével. Az előbbi közleményében rámutat, hogy az elfogadott dokumentum akár fontos kisebbségvédelmi jogi instrumentummá válhat, hiszen „amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását.”

Ezzel szemben a Fidesz-frakció a nemzeti szuverenitással szembeni baloldali támadásként értelmezi a megszavazott állásfoglalást, és úgy véli, hogy „az EP baloldali többsége által elfogadott dokumentum sérti a tagállamok szuverenitását és aláássa az Európai Unió egységét.”
 
Tőkés László nyilatkozatában egyrészt elítélte az Európai Unió egyes vezetői által főleg Magyarország és a jobboldali kormányok ellen alkalmazott „ szelektív elbírálás és kettős mércét”. Másrészt, üdvözölte az EP azon törekvését, amely alapján „az alapvető emberi jogoknak az Unión belül is maradéktalanul érvényt szerezzenek,” hiszen az eddigi gyakorlat alapján az Unió „míg a világ ún. harmadik országaiban valóságos keresztesháborút folytat az emberi jogsérelmek ellen”, addig „a saját tagországaiban, sajnos hajlamos szemet hunyni ezek fölött.”

Jelen elemzés célja, hogy átlátható módon elemezze a Michel-jelentést. Megvizsgálja ennek céljait és potenciális következményeit, mind az Európai Unió működése, mind pedig a nemzeti kisebbségek szempontjából.

A Michel-jelentés – általános bemutatás


Az Európai Parlament állásfoglalása az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)) egy saját kezdeményezésű jelentés, amely alapján az EP felkérheti az Európai Bizottságot egy jogszabálytervezet előterjesztésére (Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, 225. cikkely). Az EP 
Eljárási Szabályzatának 41-42. és 48 cikkelyek alapján a képviselőknek joga van saját kezdeményezésű jelentés benyújtására, ennek azonban követnie kell az EU jogalkotási eljárását. Így a február 27-én első olvasatban megszavazott állásfoglalást a Parlament továbbítja a Tanácsnak és a Bizottságnak.

Tartalmi szempontból a 2013/2078(INI)-as állásfoglalás, követve a hasonló dokumentumok esetében bevett struktúrát, három nagy részre tagolható.

1. Az első rész a különböző nemzetközi jogi dokumentumokra, valamint európai uniós irányelvekre és állásfoglalásokra való hivatkozást tartalmazza. A felsorolt nemzetközi és Európai Uniós dokumentumok vizsgálata azért fontos, mert választ kaphatunk arra, hogy a jelentéstevő milyen jogi normákra hivatkozik saját jelentése kidolgozásában, valamint rávilágíthat arra, hogy honnan vezeti le következtetéseit. Más szóval, az első rész a dokumentum preambulumának tekinthető. A Michel-jelentés esetében ebben a részben megtalálhatóak mind az ENSZ legfontosabb emberjogi és szociális kérdéseket érintő dokumentumai, mind pedig az Európai Unió irányelvei és dokumentumai közül azok, amelyek szociálpolitikai kérdésekre (bevándorlás, nemi egyenlőség, női egyenjogúság, gyermekek helyzete stb.), diszkriminációellenességre, jogállamiságra, az emberi jogokra, valamint az Európai uniós alapjogokra (véleményszabadság, szólásszabadság, munkaerő szabad áramlása stb.) hivatkoznak. Ugyanakkor ebben a részben a fentiek mellett a dokumentum több uniós állammal szemben elfogadott állásfoglalásra is hivatkozik. Ezek közül a legfontosabbak a romák etnikai alapon történő olaszországi összeírásáról szóló, 2008. július 10-i állásfoglalás, a kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő litván törvényről szóló, 2009. szeptember 17-i állásfoglalás, a magyar médiatörvényről szóló, 2011. március 10-i állásfoglalás vagy a „Az alapvető jogok helyzete: magyarországi normák és gyakorlatok” című, 2013. július 3-i állásfoglalás.

A nemzeti és etnikai kisebbségek szempontjából a dokumentum legtöbbet a romák integrációjával kapcsolatos dokumentumokra hivatkozik, azonban megemlíti az Európai Parlament kihalástól fenyegetett európai nyelvekről és az Európai Unión belüli nyelvi sokféleségről szóló, 2013. szeptember 11-i állásfoglalását is.

2. A második rész a dokumentum elfogadásának szükségességére hoz fel indoklást, melyet 23 pontba sűrít. Ezek alapján az Európai Unió létrejöttének célját abban látja, hogy az „európai államokban megszilárduljon a demokrácia és a jogállamiság, hogy tiszteletben tartsák, megvédjék és előmozdítsák az emberi jogokat és az alapvető jogokat, a kisebbségek egyenlőségét és védelmét (…) és bármilyen önkényuralmi rendszer visszatérését megakadályozzák” (A. pont). Az Unió ezeket a célkitűzéseket az EUSZ 2. 6. és 7. cikkelyébe kodifikálta (C. pont). A jelentés szerint az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy „az Európai Unió nemcsak gazdasági és pénzügyi válságon megy keresztül, hanem demokratikus és alkotmányos válságon is, (…) és mivel ezek a feszültségek rávilágítottak az e válság leküzdéséhez szükséges megfelelő eszközök hiányára,” valamint a Szerződésben foglalt vállalások „nyomon követésre, értékelésre és szankcionálásra szolgáló mechanizmusok, és különösen az EUSZ 2. és 7. cikkében foglalt előírások alkalmazásával kapcsolatos nehézségekre is.” (K. pont).

Más szóval, a jelentéstevő következtetése alapján szükségessé vált egy olyan mechanizmus kidolgozása, amely alkalmas az „EUSZ 2. cikkében kimondott uniós értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására, valamint felhívott az Unión és a tagállamokon belüli válsághelyzetek kezelésére” (L. pont), illetve megteremti a terepet a „2. cikk szerinti értékek és az ezekből következő jogi kötelezettségek egységes értelmezésére” (M. pont).
Kisebbségi szempontból az egyéni jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot védő mechanizmusok kidolgozása azért szükséges, mert „a kibővített Unióban a nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelme fontos kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen csak az idegengyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelem révén megvalósítani, hanem ehhez konkrét jogi, nyelvi, kulturális, szociális stb. rendszereket és eljárásokat kell alkalmazni” (X. pont)

3. A harmadik, legterjedelmesebb rész a Bizottság, a Tanács és a tagállamok felé megfogalmazott ajánlásokat és ténymegállapításokat tartalmazza. Ezt több részre oszthatjuk. Az első és legfontosabb rész intézményes javaslatokat fogalmaz meg, míg a második az egyes jogok – méltóság, szabadságok, egyenlőség, szolidaritás, Uniós polgárság és igazságszolgáltatás – Uniós helyzetének elemzésébe bocsátkozik.

Az intézményi javaslatok központi eleme az EUSZ 2. cikkében megfogalmazott értékek – szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok betartásának lehetősége. Ennek értelmében (és ezen belül a kisebbségekhez tartozó személyek jogai) – betarthatóságának, valamint számon kérhetőségének lehetősége.

„A Szerződésekben rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében” 15. cselekvési pontot javasol (8. pont), melyek között többek között szerepel: 1) a tagállamok különböző nemzetközi és európai jogi egyezményekhez való csatlakozásai; 2) a Bizottság és a tagállamok, valamint az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti szorosabb együttműködés; 3) az átláthatóság az Unión belüli megerősítése; 4) az alapvető jogokra és a közös európai értékekre vonatkozó hatékony szakpolitikák kidolgozása; 5) a rendelkezésre álló alapvető jogok megsértésének megelőzésére létrehozott uniós mechanizmusok racionalizálása; 6) a Bizottság általi ország-specifikus ajánlások megfogalmazása az alapvető jogokkal kapcsolatos politikák kérdésében; 7) a nemzeti emberjogi szervezetekkel egy szakértői mechanizmus kidolgozása céljából való együttműködés; valamint 8) egy „új koppenhágai mechanizmust” bevezetése, „az EUSZ 2. cikkében és az Alapjogi Chartában meghatározott alapvető uniós jogok és értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására”.

Az „új koppenhágai mechanizmus” – amely a tavaly nyáron elfogadott Tavares-jelentéssel került be a köztudatba – bevezetésének célja egyrészt az lenne, hogy átvilágítsa a tagállamokat, hogy megfelelnek-e a koppenhágai kritériumoknak. Ezt olyan objektív mutatók kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével képzeli el, amelyek alkalmasak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tagállami betartásának vizsgálatára. Másrészt, az új mechanizmus része egy olyan számonkérési rendszer bevezetése lenne, amely a szankciók mellett egy korai figyelmeztető rendszer, a politikai és technikai párbeszédre szolgáló rendszer, felszólító levelek és „befagyasztási mechanizmus” bevezetésével reális eszközöket adna a Bizottság kezébe az EUSZ 2. cikkébe foglaltak betartására (11. pont).

A dokumentum hátralevő részében kitér a különböző alapjogi kérdések Unión belüli helyzetére, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a Bizottság és a tagállamok számára a demokrácia, a jogállamiság, valamint az alapjogok javítására. 

A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése


A fenti elemzésből jól látható, hogy az állásfoglalás elsődlegesen nem a nemzeti kisebbségek jogainak megoldására született, azok csak sok más kérdés mellett szerepelnek a dokumentumban. Az erre való legtöbb hivatkozás a jelentés harmadik részének Egyenlőség című fejezetében található, azon belül is kiemelten a 47., a 48., 56-58., valamint a 61. cikkek foglalkoznak a kérdéssel.

A jelentés megállapítja, hogy a tagállamoknak foglalkozniuk kell az egyenlőség kérdésével, valamint „fokozniuk kell az egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség védelme, a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek jogai, az idősek jogai, a fogyatékos személyek, az LMBT-személyek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén tett fellépéseiket” (47. cikk). Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt, a tervezet egy kategóriába sorolja a különböző csoportokat, másrészt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, nem pedig közösségek jogairól beszél.
Emellett fontosnak tartja a megkülönböztetés elleni küzdelmet, felszólítja a tagállamokat, hogy építsék be a megfelelő uniós normákat nemzeti jogrendjükbe, és kihangsúlyozza, hogy „a nyelvi alapon történő megkülönböztetés” egyik formája a megkülönböztetésnek, tehát azzal is foglalkozni kell (48. cikk).

Továbbá megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „az egyéb kisebbségi csoportoktól eltérő, sajátos igényekkel bírnak, a közpolitikáknak célzottabbnak kell lenniük, valamint magának az Uniónak megfelelőbb formában kell foglalkoznia ezekkel az igényekkel” (56. cikk). Más szóval, megerősíti azt a fajta elkülönítést, amelyet a nemzeti kisebbségi szervezetek hangsúlyoznak, és sajátos megoldások keresését szorgalmazza. Ugyanakkor elismeri, hogy nem létezhet egységes megoldás a kisebbségi helyzet kezelésére, azonban szükségesnek látja bizonyos minimális célkitűzések kidolgozását (57. cikk). Ezt azonban a meglévő nemzetközi jogi dokumentumok, kiemelten az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezmény alapján képzeli el. 

Fontos javaslata a jelentésnek: egy átfogó, a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók védelmére létrehozott rendszer kidolgozásának a szükségessége. E rendszer nemcsak a tagállamok által alkalmazott kettős mérce elkerülésére, hanem „működőképes nyomon követési mechanizmusok” bevezetésére is alkalmas lenne. 

A román alkotmány szempontjából fontos újdonságot hoz az 58. pont is, hiszen annak megállapítása, hogy a „közigazgatási, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és más téren végrehajtott pozitív intézkedések nem minősülnek megkülönböztetésnek” némiképp ellentmond a román alkotmány 6 cikke (2) bekezdésének, illetve annak nemkorlátozó értelmezését támogatja.
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos utolsó javaslat az idegengyűlölet, a fajgyűlölet és a cigánygyűlölet kérdéseinek nemzeti tantervekbe való bevezetésére vonatkozik, mely segítségével a diákok már fiatal korból párbeszédet folyathatnak a megkülönböztetés káros voltáról (61. cikk).
 

Összegzés


1. Elmondható, hogy a fent bemutatott állásfoglalás elsősorban nem a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem a Bizottság és Parlament államok fölötti kontrolljának növeléséről, és egy egységes az EUSZ 2. cikkében rögzített alapjogok betartását megcélzó uniós mechanizmus kidolgozásáról szól. Más szóval egy olyan szabályrendszer kidolgozását alapozná meg, amely lehetőséget nyújtana a Bizottság számára, hogy közelebbről monitorizálja a tagállamok intézkedéseit, egyben konkrét eszközöket adva a kezébe kihágások kezelésére. Tehát az alapvető szabadságjogok megítélésében ténylegesen növelné a Bizottság és a Parlament hatáskörét, és ez csökkentené a tagállamok mozgásterét. Ugyanakkor nem kérdéses, hogy a jelentés aktuális és jól időzített, hiszen az európai szerződések felülvizsgálata a válság tapasztalatai alapján napirenden van.

2. Habár a kérdésben létrehozott egységes számonkérő mechanizmus fontos előrelépés lehet az Unión belüli demokratikus és emberjogi kérdésekben született jogsértések megszüntetésében, a jelentés hivatkozási alapját képező nemzetközi jogi és európai uniós dokumentumok, valamint a dokumentum második részében megfogalmazott indoklások vizsgálatából kitűnik, hogy a Fidesz és Tőkés László által megfogalmazott félelmek nem alaptalanok. Egyrészt, mert az Európai Parlament nem egységesen ítéli meg az egyes államok által elkövetett jogsértéseket (vagyis az EP-megítélés mindig politikai megítélés), másrészt mert a dokumentum indoklásában máris megjelentek azok a konkrét államokra való egyoldalú hivatkozások, amelyek alapján felmerül az ilyen eljárások politikai kiegyensúlyozatlanságának az eshetősége.

3. Ennek ellenére a jelentés pozitív hozadékának elismerése is helyénvaló lett volna, hiszen a fentiek mellett az elfogadott állásfoglalás fontos utalásokat tartalmaz a nemzeti kisebbségek védelmére is. Egyrészt, a kisebbségi kérdés tételesen megjelenik az EUSZ 2. cikkében, másrészt a jelentés is több passzusban foglalkozik a témával. Egyik legfontosabb nóvuma az, hogy szakít az Európai Unió eddigi gyakorlatával és megfogalmazza a tradicionális nemzeti és nyelvi kisebbségek, valamint az egyéb kisebbségek közötti különbségtételt, egy külön normarendszer létrehozását szorgalmazva az előbbiek számára.

4. A pozitív folyományok ellenére a jelentés nem feltétlenül ad okot az RMDSZ-es EP-képviselők által megfogalmazott optimizmusra sem, hiszen ennek eredményeit több szempontból is fenntartásokkal kell kezelnünk. Egyrészt, a készülő normarendszert az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezménye alapján képzeli el, ami mind a biztosítandó jogok, mind pedig az államokra kirótt kötelezettségek szempontjából elmarad a nemzeti kisebbségek által szükségesnek tartott és követelt normáktól. Másrészt nem világos, hogy a kidolgozandó szabályozásba milyen formában kerülnek be és bekerülnek-e a kollektív jogok: a dokumentum következetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól beszél, azonban az 57. pont megfogalmazása („a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség”) bizonyos szempontból túlmutat ezen, hiszen komoly lehetőségeket tartalmaz a már megszerzett kollektív jogok uniós védelme tekintetében.

5. Tovább árnyalja a kérdést az Uniós jogalkotási gyakorlat is, hiszen a jelentés alapján elkészített állásfoglalás nem kötelező érvényű, mindössze felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy foglalkozzon a kérdéssel, amely önmagában is egy hosszú folyamat, nem beszélve a tagállamok ellenállásában és az Európai Uniós intézmények működéséből adódó nehézségekben rejlő csapdákról.

6. Mindent egybevetve, egy, az alapjogok betartásának monitorizálására irányuló mechanizmus kidolgozása a nemzeti kisebbségek szempontjából üdvözlendő lenne, hiszen áttekinthetőbbé tenné a rendszert, azonban az elmúlt évek történései, valamint a Michel-jelentésben megfogalmazott elvárások arra engednek következtetni, hogy ez nem zárná ki az államok cselekvésének politikai alapokon való megítélését, ami viszont lehetőséget teremthet ezek számára a felelősség elhárítására is.
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.