Deprecated: mysql_connect(): The mysql extension is deprecated and will be removed in the future: use mysqli or PDO instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/adodb/drivers/adodb-mysql.inc.php on line 364

Deprecated: preg_replace(): The /e modifier is deprecated, use preg_replace_callback instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 270
Az új alkotmánytervezet – erdélyi magyar nézőpontok - Mensura Transylvanica

Az új alkotmánytervezet – erdélyi magyar nézőpontok

Az alkotmány módosításának a kérdése már a szocialista-liberális koalíció megalakulásakor napirendre került: az új kabinet programja bár a részletekre nem tért ki, de utalt az alaptörvény módosításának a szükségességére. A folyamat beindítását két fontos tényező indokolta, illetőleg egy további segítette elő. Egyrészt a Traian Băsescu államfő leváltását célzó 2012. évi népszavazás sikertelensége, majd az azzal kapcsolatos viták ismét előtérbe állították a kormányforma (parlamentáris köztársaság versus félelnöki rendszer) kérdését, másrészt a regionális reform terve is szükségessé tette a területi közigazgatás alkotmányos alapjainak a megteremtését. Azt, hogy az államfő és a kormány közötti feszültség feloldása csak alkotmánymódosítással lehetséges a Velencei Bizottság is megállapította

A folyamatnak továbbá az is némi lendületet adott, hogy a Szociálliberális Unió (USL) rendelkezik a módosításhoz szükséges parlamenti többséggel.

A parlament alkotmánymódosító bizottságának nyilvánossá vált javaslatai – bár nem azonosak a házak plénuma által elfogadott alkotmánymódosító törvénytervezettel – elég jól kirajzolják a lehetséges változások körét. Az alkotmányt módosító törvény az egyes pártok által megfogalmazott módosítások, a Parlament Jogi Szakértői Tanácsának (Consiliul Legislativ) és esetleg a Velencei Bizottságnak a véleményezése nyomán nyer végleges formát. A körvonalazódó módosítások tartalmának és kontextusának az ismerete azonban már így is lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyar szempontból legfontosabb javaslatokat, valamint azok alternatíváit elemezzük.

A módosítási folyamat eddig lezárt szakaszai

 
A 2003-as alkotmánymódosítást követően a 2013-ban elindított folyamat az, amelynek reális esélyei vannak az alaptörvény tényleges, lényegi kérdéseket is érintő megváltoztatására.

A módosítási folyamat első lépése a civil társadalom bevonása volt. 2013 januárjában Victor Ponta miniszterelnök bejelentette a civil szféra képviselőit és szakértőket tömörítő Alkotmányozó Fórum létrehozását a kormány anyagi támogatásával. A fórum, amelynek koordinálásával Cristian Pârvulescu politológust, a Bukaresti Egyetem oktatóját bízták meg, 2013 márciusában kezdte meg tevékenységét. Ez a – Románia összes állampolgára számára – nyitott testület találkozók sorozatát szervezte. A hozzá beérkezett javaslatokat összegző, első jelentésben szerepel az EMNT és SZNT közös javaslata a közigazgatás regionális szintjére, valamint az EMNT javaslata a kulturális autonómia alkotmányos alapjainak a megteremtésére vonatkozóan. (E javaslatokat Bakk Miklós szövegezte meg.) A jelentés Varga Attila alkotmányjogász, korábbi RMDSZ-képviselő 24 javaslatát is tartalmazza, amelyek a teljes közjogi rendszert (az állam jellege, a parlament, a kormány, az államfő, a közigazgatás rendszere), valamint a kisebbségi jogokat érintik.

Időközben, 2013 februárjában, megalakult a parlament két házának közös, 23 tagú alkotmánymódosító bizottsága is. Ennek elnöke Crin Antonescu, 5 alelnöke közül pedig az egyik Máté András Levente RMDSZ-képviselő. (Az RMDSZ másik képviselője, Bíró Rozália szenátor, a bizottság póttagja.) Ez a testület 2013. június 19-ére fejezte be tervezetét, amit a fórum vaskos javaslatcsomagja mindössze pár héttel előzött meg. A alkotmánytervezet végső változatát az RMDSZ bizottsági képviselője végül nem szavazta meg. A közzé tett tervezet szakértői vitákat váltott ki, több román elemző a román demokrácia végét, a fékek és ellensúlyok rendszerének felbomlását vizionálta.

Az alkotmánymódosítás kérdése 2014. január 13-án került újra napirendre, amikor Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy az alkotmány módosítását megerősítő népszavazásra 2014. május 25-én az Európai Parlamenti választásokkal egy időben kerül sor.

Az alkotmánytervezet magyar szempontból


Az erdélyi magyar napirenden az alkotmánytervezettel kapcsolatban négy fontos kérdés jelent meg, amelyek közül három jelentős előrelépésként, a negyediket pedig a közösségre leselkedő veszélyként jelent meg a nyilvánosságban. Ezek a kérdések a következők: a) a kisebbségek történelmi szerepének az elismerése az állam létrejöttének a tekintetében (1. cikk), b) olyan döntéshozatali szervek alkotmányos alapjainak a megteremtése, amelyek a kisebbségek identitásának megőrzésére vonatkozó hatáskörökkel rendelkeznek (a 6. cikk módosítása), c) a közösségi szimbólumok használatának a kodifikálása (12. cikk), valamint d) a régiósítás alkotmányos alapjainak a megteremtése (a 3., a 122. és a 138. cikk). Azt a formát, ahogy az utóbbi kérdést a tervezet szabályozni szeretné, az RMDSZ-es politikusok jelentős része a megyerendszer gyengítéseként, illetőleg a magyar hatalmi központok felszámolásaként értelmezte.

Az alábbiakban csupán ezeket a kérdéseket vizsgáljuk.

a) a kisebbségek történelmi szerepének elismerése

Az 1. cikk módosítására tett javaslat szerint: (1¹) Románia elismeri a Román Ortodox Egyház és a többi törvény által elismert történelmi egyház, a Királyi Ház, valamint a nemzeti kisebbségek történelmi szerepét a román állam létrejöttében és modernizációjában. (Art. 1 – (1¹) România recunoaște rolul istoric, în constituirea și modernizarea statului român, al Bisericii Ortodoxe și al celorlalte culte religioase recunoscute de lege, al Casei Regale și al minorităților naționale.)

Az alkotmány első, Románia egységes nemzetállami voltára vonatkozó cikkének módosítása kiemelt cél mindhárom erdélyi magyar párt programjában, habár – mint ahogy erre a kérdésre több elemző is rámutatott – ez egyetlen alkotmánymódosítással nem lehetséges, és inkább szimbolikus, mint gyakorlati következményei vannak. Ennek ellenére az RMDSZ javasolta a cikk módosítását, ami nem járt sikerrel. A fennebb idézett, 11-es kiegészítés tehát kompromisszumos megoldásként születhetett. Azonban a megfogalmazás nem egyenértékű a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerésével, ugyanakkor a cikk az ortodox egyháznak – azt külön kiemelve – megkülönböztetett szerepet tulajdonít, ami fontos politikai következményekkel járhat.

Máté András Levente az 1. cikknek ezt a módosítását a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként való elismeréseként értékelte, azonban figyelmesen vizsgálva a szöveget arra a következtetésre juthatunk, hogy ez meglehetősen kétséges értelmezés. A javasolt módosítás ugyanis inkább kijelentő és nem rendelkező, vagyis preambulum jellegű megfogalmazás, tehát egy általános alkotmányértelmező kontextus megteremtésére irányul. 

Mint köztudott, a román alkotmány nem rendelkezik preambulummal, ami sajátos (alkotmány)jogi szemléletet tükröz, és további jogértelmezési következményekkel járhat. (A preambulum ugyanis arra utal, hogy miképpen eredeztethető az állam a nép, a politikai közösség hagyományaiból és akaratából; hiánya viszont azt az elképzelést támasztja alá, miszerint a polgárok joga az államtól származik, és nem az állam a polgárok által, ami egy önmaguk számára létesített együttélési keret, ahogy a demokratikus közösségek esetében annak lennie kell). A nemzeti kisebbségek történelmi szerepének ilyen, preambulumjellegű megfogalmazásban történő említése viszont nem jelent olyan mértékű közjogi „kötőerőt”, mint amilyent egy erre vonatkozó, külön rendelkező cikk vagy bekezdés jelentene (például: „A nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők”). Ugyanis a javasolt megfogalmazás csupán azt a politikai kötelezettséget jelzi, hogy az alkotmánynak foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségekkel, míg az államalkotó tényező kifejezés beemelése már annak a statuálása, hogy a kisebbségek létezésének az állam közjogi szerkezetében is tükröződnie kell (például közjogi autonómiák révén). 

Továbbá a cikk a kisebbségeknek a román állam létrejöttében és modernizációjában betöltött szerepét emeli ki, aminek nemcsak, hogy nincs a román–magyar együttélésre vonatkozó politikai és szimbolikus következménye, hanem a magyar közösség szempontjából sértő történelemhamisításaként is értelmezhető, hiszen a romániai magyarok számára a modern román állam létrejötte a kisebbségi sorsba kerülésüket jelentette. A történeti és nem a közjogi értelmezés mellett szól az is, hogy a nemzeti kisebbségeket a Királyi Házzal egy szinten említi a javaslat.

Végül fontos eleme a cikknek, hogy az egyházak közül egyedüliként a Román Ortodox Egyházat nevezi meg külön. Ezzel rafinált, de félreérthetetlen módon kiemeli ezt a többi, Romániában működő egyház és felekezet közül, ami primátusának megerősítéseként is értelmezhető.

b) döntéshozatali szervek létrehozása a kisebbségi identitás védelmében

A 6. cikk módosítására tett javaslat szerint: (1¹) A nemzeti kisebbségek törvényes képviselői a kisebbségek jogállásáról szóló törvény értelmében létrehozhatják a nemzeti identitásuk megőrzésében, továbbfejlesztésében és kifejezésében illetékes önálló döntéshozó és végrehajtó szerveiket. (Art.6. – (1¹) Reprezentanţii legali ai minorităţilor naţionale pot înfiinţa, potrivit legii privind statutul minorităţilor naţionale, organe proprii de decizie şi executive, cu competenţe privind dreptul la păstrarea, dezvoltarea şi exprimarea identităţii lor.)

Az alkotmány RMDSZ által szükségesnek tartott módosításai közül kétségtelenül a 6. cikk kiegészítése a legfontosabb. Markó Béla a cikk elfogadása után úgy nyilatkozott, hogy „ez közvetlenül megteremti a jogi keretet a kulturális autonómiához, és közelebb vihet a közigazgatási autonómiához.” Ezzel szemben, Máté András Levente árnyaltabban fogalmazott: a rendelkezés fontosságát inkább abban látta, hogy „ez az új alkotmányos cikkely arra a kisebbségi törvénytervezetre is hivatkozik, amelyben szerepel a kulturális autonómiára vonatkozó fejezet.”

A cikk szövege további értelmezésekre is módot ad, ugyanis a megfogalmazás utal az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségi törvényre. Egyrészt, az RMDSZ-nek a kormányzati szerepvállalások ellenére sem sikerült – immár 2005 óta – elfogadtatnia a parlamentben a törvény tervezetét, másrészt az azóta elmúlt kilenc év során a tervezet szövegével kapcsolatosan több szakmai és politikai bírálat is megfogalmazódott

A fenti cikk értelmében a kisebbségi törvénytervezet két kérdésben szabályozná a nemzeti kisebbségek döntéshozatali jogát: 1) az önálló döntéshozó és végrehajtó szerveiknek, illetve ezek létrehozásának, valamint 2) a nemzeti identitás megőrzésének, továbbfejlesztésének és kifejezésének a problémakörébe tartozó kérdéseknek a vonatkozásában. A kisebbségi törvénytervezet szövege és sorsa viszont arra utal, hogy az ilyen általános meghatározások nem jelentenek kellő garanciát a kulturális autonómia megteremtéséhez.

A kisebbségi törvény tervezete egyértelműen rendelkezik arról, hogy a nemzeti identitás megőrzése, továbbfejlesztése és kifejezése szempontjából a fontos területek az oktatás, a kultúra, a média, a vallásszabadság, valamint az anyanyelvhasználat. Azonban a részletesebb szabályozás már hiányosságokat mutat: a jogkörök például nem terjednek ki a sajátos módszertanok, tankönyvek kidolgozásának a lehetőségére; az identitás megőrzésében szerepet játszó intézményes keret finanszírozásának a forrásaira stb. A kisebbségi törvény ugyan alacsonyabb rendű jogszabály, mint az alkotmány, azonban fontos felidéznünk a kritikáját, mivel a nem kellően pontos alkotmányos előírások épp azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölését nehezítik meg, amelyeket a kisebbségi törvény bírálói megállapítottak. Már a szabályozásnak az alkotmányszövegen belüli helye is felvet néhány kérdést: mivel a cikk az identitáshoz való jogot szabályozza, nem rendelkezik egyértelműen az említett döntéshozó és végrehajtó szervek közjogi státusáról.

Továbbá nem értelmezi „a nemzeti kisebbségek törvényes képviselőinek” a fogalmát sem. Habár ennek a kérdésnek nem az alkotmányban a helye, de problémásnak mondható, hogy ehhez egyetlen értelmezési támpont található, éspedig a még el nem fogadott alacsonyabb rendű jogszabályban: a kisebbségi törvény tervezetében. Eszerint pedig a kisebbségek parlamenti képviselettel is rendelkező érdekvédelmi szervezetei a „törvényes képviselők”. Az már közismert (s erre most nem is térünk ki), hogy a román kisebbségvédelmi rendszerben a rendszerváltáskor kialakult képviseleti modell időközben demokráciadeficitessé vált.

A tervezett alkotmánymódosítás legvalószínűbb értelmezése tehát az 1990-ben kialakult kisebbségi érdekképviseleti monopóliumok alkotmányos aládúcolása. Persze, a törvényhozási folyamatban a szóban forgó cikk más formát is kaphat, de ehhez a politikai kontextusnak jelentős mértékben meg kellene változnia.

Hasonlóan problematikus a 6. cikk (3) bekezdésére tett javaslat is:
6. cikk – (3) A központi és helyi közigazgatási hatóságok a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi meg vallási identitásának a megőrzésére, továbbfejlesztésére, valamint kifejezésére vonatkozó döntéseiket a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek szervezeteivel folytatott konzultációt követően hozzák meg. (Art.6. – (3) Deciziile autorităţilor publice centrale şi locale se vor lua, după consultarea organizaţiilor cetăţenilor aparţinând minorităţilor naţionale, cu privire la păstrarea, dezvoltarea şi exprimarea identităţii lor etnice, culturale, lingvistice şi religioase.)

Máté András Levente a cikkel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az „előírná, hogy a hatóságoknak konzultálniuk kell a kisebbségek legitim képviselőivel minden őket érintő kérdésben.” 

A cikk megszövegezése azonban több problémát is felvet. Egyrészt, az előző módosításhoz hasonlóan nem egyértelmű, hogy mely szervezeteket fedi a „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek szervezetei” megnevezés. Az egyértelműség hiánya viszont oda vezethet, hogy a hatóságok esetleg maguk választhatnak konzultációs partnert a több kisebbségi szervezet (legyen az párt vagy civil szervezet) közül. Ezt ugyan a majdani törvény egyértelműsítheti, azonban a konzultációs kötelezettséget (vagy esetleg a vétójogot) az eddigi gyakorlattól teljesen eltérő módon kellene intézményesíteni. A rendelkezés további hiányossága, hogy a konzultációs kötelezettség nem egyenértékű a kisebbségi szervezetek véleményének kötelező érvényű figyelembe vételével.

Véleményünk szerint egy ilyen cikk akkor biztosított volna megfelelő alkotmányos védelmet a nemzeti kisebbségek számára, ha azok vétójogát szavatolta volna saját identitásuk megőrzésének, továbbfejlesztésének és kifejezésének a területén, mintegy kiegészítéseképpen azon jogköröknek, amelyeket a kisebbségek a kulturális autonómia keretében már önállóan gyakorolnak, illetve olyan jogkörök vonatkozásában, amelyek érintik az identitás védelmét, de amelyeket az állam (még) nem engedett át a kisebbség kulturális autonómiáját gyakorló hatóságoknak.

c) a közösségi szimbólumok használata

A 12. cikk (5) bekezdésére vonatkozó módosítás szerint: (5) A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat. (Art.12. – (5) Minorităţile naţionale îşi pot folosi în mod liber, în spaţiu public şi privat, propriile simboluri naţionale care reprezintă identitatea lor etnică, culturală, lingvistică şi religioasă.)

Az RMDSZ által kieszközölt harmadik fontos módosítás a nemzeti szimbólumokat szabályozó cikkbe került be. E javaslat Máté András Levente értelmezésében „lehetővé tenné számukra a nemzeti jelképek szabad használatát”. Véleménye szerint, amennyiben ezt a bekezdést a parlament plénuma is megerősíti, „többé nem lehet korlátozni a székely, vagy a magyar zászló kitűzését Romániában”.

Figyelmesen megvizsgálva a szóban forgó bekezdés szövegét, a helyzet jóval ellentmondásosabbnak tűnik. Az alkotmány csak azon szimbólumokról rendelkezik, amelyek a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitását jelenítik meg. Ebbe a kategóriába mind a székely, mind pedig a magyar zászló csak egy bizonyos politikai értelmezésben kerülhet be, hiszen egyik sem tekinthető probléma nélkül etnikai, kulturális, nyelvi vagy felekezeti identitást megjelenítő szimbólumnak. A magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum. Vagyis mind a magyar, mind pedig a székely zászlóra csak bizonyos értelmezések figyelembevételével vonatkozhat ez a cikk.

Ennek pedig súlyosabb következményei is lehetnek: 

1. Bizonyos, nem is annyira elképzelhetetlen, kontextusban a székely vagy a magyar zászló kitűzését ellenzők akár alkotmányos támogatást élvezhetnek próbálkozásaikhoz. Például az alkotmány alapján ellenezhetik, hogy a székely zászló egy egész régió zászlaja legyen, ehhez elegendő a cikkely szűkítő olvasata. Tehát a nemzeti és a regionális kategóriák kimaradása a felsorolásból akár alkotmányos támogatást is nyújthat bizonyos tiltó értelmezésekhez.

2. A székely zászló etnikai szimbólumként való megjelenítése akár legitimálhatja is azokat a román értelmezéseket, amelyek szerint a székelység a magyar közösségtől különálló etnikai csoportot képez.

Következésképpen a javasolt cikk esetében komoly korlátozásokat megalapozó szűkítő értelmezésekkel is számolni kell.

d) a regionalizáció

Az alkotmánymódosító bizottság a régióra mint területi-közigazgatási egységre vonatkozóan három cikk módosítását javasolja. A 3. cikkben a községek, városok és megyék mellett a régiók is megjelennek mint az állam területi-szervezeti egységei. A régiók megszervezésére a 122. cikkbe, költségvetésükre pedig a 138. cikkbe foglalt javaslatok vonatkoznak.

A régiónak mint közigazgatási egységnek ez a bevezetése egyértelműen leszögezi a következőket: 1) a régiók ugyanolyan jogállású közigazgatási egységek, mint a megyék, csupán nagyobb (földrajzi) területen fejtik ki a közszolgáltatások koordinációját; 2) ez a régiófogalom a szimmetrikus regionalizmus alkotmányos megalapozása. Vagyis: amiként a 122. cikk a községek, városok és megyék egységes közigazgatásba való szervezését alapozta meg, ezen szervezési elv alá sorolódnak be a módosító javaslat szerint a régiók is. Természetesen, az alkotmány nem köti meg a törvényhozó kezét a régiók hatáskörei kidolgozásának a tekintetében, azonban egyértelművé teszi a régiók megyékkel azonos alkotmány- és közigazgatási jogi státusát.

Továbbá egyáltalán nem rendelkezik a régiók területére és határaira vonatkozóan, ez pedig előrevetíti, hogy a régiók majdani kialakításakor folytatódhatnak a 2013-ban elkezdődött politikai viták, beleértve a történelmi Székelyföld felosztására vonatkozó homogenizációs terveket is. Továbbá tekintettel arra, hogy az alkotmánymódosító javaslat teljesen nyitva hagyja a hatáskörök kérdését, a területi közigazgatás nem kívánatos evolúcióját is megalapozhatja. Azaz: a két közigazgatási szint – a régiók és a megyék – azonos alkotmányjogi státusa és hatás-, valamint feladatköreinek a meghatározatlansága a bürokrácia növekedését és a centralizáció fennmaradását is lehetőségként magában hordozza.

Ha az erdélyi magyar tervek szempontjából vizsgáljuk e javaslatot, elmondhatjuk: mind az RMDSZ-javaslat, mind pedig az EMNP és az SZNT által támogatott – az Alkotmányozó Fórum időszaki jelentésébe bekerült javaslat – elbukott. Az RMDSZ a hagyományos térségek sajátos jogállása külön törvénybe foglalásának a lehetőségét kívánta rögzíteni az alkotmányban. Az Alkotmányozó Fórumhoz a Politeia Társaság által benyújtott és az EMNP, valamint az SZNT által támogatott javaslat az alaptörvény helyi közigazgatásra vonatkozó teljes fejezetének (120–123. cikkek) alternatíváját fogalmazta meg, amely előírásokat tartalmaz a régiók hatásköreire, szerveire és statútumára vonatkozóan. Ugyanakkor meg is nevezi Románia régióit, köztük a Székelyföldet is mint sajátos jogállású régiót.

Következtetések


A fentiek alapján elmondható, hogy az új alkotmánytervezetbe foglalt, közvetlenül erdélyi magyar vonatkozású javaslatok meglehetősen felemásak, sőt, bizonyos politikai kontextusban egyértelműen korlátozóak is lehetnek.

Igen nagy jelentőséggel bírhat a tiltó és a szűkítő értelmezés a 12. cikkhez kapcsolódó törvények kidolgozása során. A rendelkezés ugyanis nemcsak a székely és a magyar zászlók használatának engedélyezéséhez, hanem ennek a tiltásához is szolgáltathat alkotmányos alapot.

A regionalizációra vonatkozó javaslat az eddigi kormányelképzelések alkotmányos alapját teremti meg, és a szimmetrikus, tisztán közigazgatási tartalmú régiósítást vetíti előre. A javaslat nem tartalmaz semmilyen garanciális elemet a centralizmus ellenében, továbbá hiányzik a régiók autonómiájának alkotmányos biztosítéka. Végül pedig nyitva hagyja a történelmi régiók– köztük a Székelyföld – kérdését is.

A 6. cikk módosítása nem tekinthető határozott lépésnek a kulturális autonómia elérése felé, ugyanis nem jelöli ki határozottan az autonómiát gyakorló szervet, mely az egész kisebbség nevében legitim módon jön létre. Tehát a javaslat alapja lehet a kisebbség belső politikai életében jelenleg tapasztalható demokráciadeficites helyzet további fenntartásának.

Végül, az 1. cikkhez fűzött kiegészítésről megállapítható, hogy az nem a nemzeti kisebbségek közjogi értelemben vett államalkotó tényezőként való elismerését jelenti, csupán a román állam létrejöttében játszott, a történelmi valósággal nem éppen egyező szerepükről tesz említést. A kisebbségek elismerésének ez a szintje (amely a magyarság esetében még sértőnek is tekinthető) aligha nyújt alkotmányos garanciát a kívánt közjogi státus eléréséhez.

 
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.