Deprecated: mysql_connect(): The mysql extension is deprecated and will be removed in the future: use mysqli or PDO instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/adodb/drivers/adodb-mysql.inc.php on line 364

Deprecated: preg_replace(): The /e modifier is deprecated, use preg_replace_callback instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 270
Az RMDSZ Székelyföld-törvénye a „közvita” előtt - Mensura Transylvanica

Az RMDSZ Székelyföld-törvénye a „közvita” előtt

Az alábbi elemzés első, rövidebb változata az Erdélyi Napló felkérésére készült. Tárgya a Mensura Transylvanicahoz eljutott, román nyelven készült (egyik) RMDSZ-tervezet mely a Statut special al Ţinutului Secuiesc címet viseli. A tervezet 92 cikkelyből áll, és preambulummal is rendelkezik. Itteni, bővített elemzésünk a következő kérdésekre terjed ki: a) az alkotmányos alap és a közjogi beágyazottság problematikája; b) a tervezet/elképzelés összevethetősége a dél-tiroli modellel (tekintettel arra, hogy az RMDSZ vezetői többször Dél-Tirol autonómiájára hivatkoztak mint követendő példára); c) költségvetési és adópolitikai kérdések; d) párhuzamok a korábbi tervezetekkel.

 Előzmények

Az új székelyföldi autonómiatervezet elkészítésének a terve 2013. május 26-án, az RMDSZ XI. kongresszusán merült fel, amelynek záró sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor „egy eddigieknél részletesebb tervezet” kidolgozását és parlamentbe való benyújtását helyezte kilátásba. A terv 2013 novemberében került újból napirendre, amikor Kovács Péter főtitkár bejelentette egy autonómia-szakbizottság felállítását, amelynek célja a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének kidolgozása volt. A tervezetet 2013. decemberében szándékozták nyilvánosságra hozni, a nyilvános vitára pedig ezt követően került volna sor. A két másik erdélyi magyar párt felajánlotta együttműködését az autonómia-statútum kidolgozásában, ezt azonban az RMDSZ elutasította. A autonómia-szakbizottság összetétele nem került nyilvánosságra, a sajtóhírekből kiolvashatóan azonban szinte bizonyos, hogy egyik meghatározó tagja Márton Árpád képviselő lett.
A tervezet decemberi közzététele elmaradt, az RMDSZ vezetői e késést 2014 januárjában a feladat „bonyolultságával” magyarázták. Ekkor a törvénytervezet benyújtását a parlament tavaszi ülésszakára tervezték, míg a nyilvános vitát a februári hónapra. Mindezt Borbély László is megerősítette, azonban az autonómiatervezet nyilvánosságra hozatalát, valamint a nyilvános vitát a „jogi szempontok és a feladatkörök” tisztázásának okán csak február végére látta megvalósíthatónak. Ezzel egy időben Kelemen Hunor taktikai okokkal magyarázta az újabb késedelmet arra hivatkozva, hogy a benyújtandó tervezetet az alkotmánymódosító törvénnyel is összhangba kell hozni. A tervezet végül 2014 márciusában készült el, de továbbra sem került nyilvánosságra. A szöveget eddig csak az MPP kapta meg az RMDSZ és az MPP által megkötött együttműködési megállapodás értelmében, pártközi egyeztetés céljából. A tervezet véglegesítését közös munkacsoport végzi, ebbe az MPP 2014. április 10-én Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Márton Zoltánt, Makfalva polgármesterét, valamint Kulcsár Terza Józsefet, az MPP háromszéki elnökét delegálta. A munkacsoport RMDSZ-es tagjai nem ismertek.

 Az RMDSZ-tervezet közjogi beágyazottsága

 Közismert, hogy az RMDSZ Székelyföld-stratégiájában első lépésként a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozása szerepel. Ez jelentené azt a „területi precedenst”, amelyre alapozva Székelyföld mint politikai-közigazgatási régió is kialakítható majd. Ezt célozta az RMDSZ törvényjavaslata, amelyet a fejlesztési régiók átalakítása érdekében – 16 új fejlesztési régió kialakításával – készítettek el (az ún. Csutak-terv).
A mostani, nyilvános vitára ígért tervezet megpróbálja e stratégia két egymást követő lépését összevonni, azaz: létrehozni egy fejlesztési társulást (Hargita, Kovászna és Maros megyék részvételével), ugyanakkor azt valamiféle „sajátos státussal” is felruházni. Ennek érdekében a tervezet egyrészt „sajátos státust” biztosít Hargita, Kovászna és Maros megyéknek (1. fejezet, 1. cikk), másrészt átruház ebből valamit a három megye részvételével létrejövő közhasznú társulásra (amely azonban a 215-ös számú, helyi közigazgatásról szóló törvény 11. cikke alapján, jogi értelemben nem közjogi jellegű, hanem magánjogi társulásnak számít), és azt nevezi „régiónak”. Tehát a Székelyföld régió megyék magánjogi közhasznú társulásaként jön létre, amelyet azonban a kormány különböző közigazgatási jogosítvánnyal ruház fel.
Ez a felemás közjogi öszvérmegoldás több szempontból is problematikus:

-       
A régiónak nincs közvetlenül választott tanácsa, illetőleg a régió döntéshozó testülete a részt vevő megyék képviselőtestületeinek tagjaiból áll (23. cikk). Ebből kifolyólag gyengébb a legitimitása, és konfliktushelyzetet szülhet az is, hogy a régió tanácsában és a megyék tanácsaiban ugyanazok a képviselők ülnek, akiknek viszont különböző szinteken, tehát különböző nézőpontokból kell ugyanazon kérdésekről döntéseket hozniuk.

-        Hatáskörének nincs alkotmányos garanciája. Ez a törvény szövegében is megjelenik: a 14. cikk (3) és (5) bekezdése szerint az állam nem csupán delegálhat, hanem el is vonhat hatásköröket. Viszont ez megkérdőjelezi a társulás autonómiáját.

Tisztázatlan magának a statútumnak az alkotmányos jogállása is. A preambulum a Gyulafehérvári Nyilatkozatra és az 1945. évi Nemzetiségi Statútum elveire alapozza a tervezetet (ez utóbbi hivatkozás ugyan önmagában is kuriózum, mert a Nemzetiségi Statútumnak nincsenek olyan elvei, amelyek ma ne lennének jelen a nemzetközi kisebbségi jogban, illetve az alkotmányban – az 1945-ös törvénynek ma egyetlen hivatkozásra érdemes része van, ez az anyanyelvhasználat szabályozása az igazságszolgáltatásban), továbbá a 83. cikk szerint a statútumot magát az alkotmányos törvényeknek megfelelő eljárással lehet módosítani. Viszont a román alkotmány 73. szakasza szerint az alkotmányos törvények tárgya csupán az alkotmány módosítása lehet, elfogadásuk pedig minősített, kétharmados, illetve háromnegyedes többséget feltételez. Következésképpen ez a cikkely önmagában is alkotmánymódosítást igényel. Ugyanakkor a statútumnak nincs semmilyen alkotmányos alapja, ezért az idézett előírásai nem rendelkeznek külön garanciával, csak annyival, amennyit egy sarkalatos (organikus) törvény biztosíthat.
A fentiekből következően hasznos lenne, ha a statútum nyilvános vitájához kapcsolódóan az RMDSZ nyilvánosságra hozná a megfelelő alkotmánymódosító javaslatait is.

Az RMDSZ-tervezet és a dél-tiroli modell

Az RMDSZ vezetői többször is arról nyilatkoztak, hogy a készülő statútum a dél-tiroli autonómia meghatározó mintáját követi. Ez számos vonatkozásban meg is valósult a tervezetben, például a régióelnök választásának váltásos rendszerében (a 27. és a 33. cikk), a határozathozatalban biztosított „etnikai vétóban” (a 49. cikk), a régió hivatalos kétnyelvűségében (a 80–82. cikkek, bár az ezt szabályozó XIV. fejezetnek helyesebb lett volna a Régió hivatalos nyelvei és nem a Magyar nyelv használata címet adni, ami önmagában is a magyar nyelv „nem éppen egyenlő” voltát sugallja), az oktatásban alkalmazott tanárok anyanyelvének jelentőségében (17. cikk) vagy a Székelyföld számára biztosított EP-mandátum tekintetében (72. cikk).
Megjegyzendő azonban, hogy a tervezet nagyon elnagyolt a dél-tiroli modell egyik kardinális jelentőségű kérdésében. Ez az úgynevezett „etnikai kvóták” alkalmazása a közalkalmazotti-köztisztviselői szférában. A statútumtervezet 71. cikke csak általánosan rendelkezik arról a közalkalmazotti körről, amelyben érvényesíteni kell az etnikai arányosság elvét, azonban hasznos lenne az érvényesítés konkrét mechanizmusát is beépíteni a statútumba, ugyanis az identitásválasztás és -kinyilvánítás, továbbá a nyelvi kompetenciák ellenőrzésének egyik legfontosabb (politikailag leginkább érzékenynek tekintett) kérdéséről van szó. A nyelvcsoport-arányos foglalkoztatás – amint a dél-tiroli modell története is mutatja – számos olyan technikai kérdést vet fel, amely súlyos konfliktust generálhat. Következésképpen az olyan kérdéseket mint a közalkalmazotti „etnikai kataszter” naprakészen tartása, a vizsgabizottságok összetétele, az ezzel kapcsolatos jogorvoslati utak stb. hasznos a szabályozás magasabb szintjén is megjeleníteni.

Költségvetési és adópolitikai kérdések

Székelyföld társulásos régió, illetve a hozzátartozó megyék közpénzügyeire a tervezet X. fejezete (56-68. cikkek) vonatkozik. E szabályozás a legkidolgozottabb az eddigi autonómiatervezetek hasonló rendelkezéseihez képest, viszont egyértelműnek tűnik, hogy koncepciója a jelenlegi államháztartási rend koncepcióján belül marad. Azaz, nem vet számot azzal, hogy egy átfogó, alkotmányos alapokat is érintő, régiókat létrehozó reform tulajdonképpen az államháztartás és nem csupán a központi valamint helyi költségvetési részesedések átalakítását igényli.
A viszonylagos kidolgozottság ellenére a pénzügyi rendelkezések hibákat is tartalmaznak. A 6(1). és 6(2). cikkek a „helyi jellegű” bankkirendeltségek (ilyenek tkp. nem léteznek) létesítéséről szólnak, melyet a Pénzügyminisztérium láttamoz. Az ilyen típusú döntések azonban a Nemzeti Bank jogkörébe tartoznak a 312/2004-es törvény 25(1)-es cikke alapján. A 6(3)-as cikk a "Casa de Economii şi Consemnaţii Judeţean" nevű pénzintézetről rendelkezik, de valójában csak a CEC Bank létezik, amelynek Bukarestben van a székhelye, a megyékben pedig kirendeltségekkel (sucursale) rendelkezik.
A X. fejezet 61(1). cikke e.) pontjában szabályozott 90%-os jövedéki adó a tervezet szerint csupán a benzinre vonatkozik; joggal vethető fel a kérdés, hogy miért nem általában energiatermékekre és villamos energiára vonatkozik.
Összegezve: a költségvetési fejezet konkrét közigazgatási-pénzügyi tervezési gyakorlaton alapszik, viszont a hibái is konkrétak, és nélkülözi az államháztartás egészére vonatkozó reformvíziót.

Párhuzamok korábbi tervezetekkel

Az 1989 után kibontakozó erdélyi magyar autonómiamozgalomnak a tervezetek tekintetében 2005–2006-ig két nagy szakasza volt. Az első szakaszban (1990–1996) készült tervezeteknek elsősorban politikai identitást formáló és ideológiai szerepük volt: megalapozták az RMDSZ átfogó mozgalmi jellegét, kijelölték a belső csoportok közötti határvonalakat, ugyanakkor hozzájárultak a kisebbségi kollektív jogok romániai megjelenítéséhez is. A második szakaszba a 2003 után napvilágot látott tervezetek tartoznak; ezeket az immár RMDSZ-en kívül szerveződő ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tűzte napirendre. Szerepük a politikai küzdelem újratematizálása volt: politikai szempontból ekkor az autonómia kérdése vált az RMDSZ és ellenzéke (MPP, EMNT, majd EMNP) közötti szembenállás fő választóvonalává. Mindkét szakasz tervezeteire jellemző, hogy közpolitikai tartalmuk némiképp szegényes maradt.
2012-től egy újabb – harmadik – szakaszról beszélhetünk az erdélyi autonómia-tervezetek történetében, amelyet alapvetően két kihívás határozott meg: a kormányzat által szorgalmazott regionális reform, valamint a székely autonómiatörekvések mozgalmi összetevőjének a megerősödése (az SZNT tevékenysége, a Székelyek Nagy Menetelése stb.), amelytől az RMDSZ immár nem tekinthetett el.
Jelenleg három olyan, jogi formátumban is megfogalmazott tervezet létezik, amelynek szerepe lehet az esedékes nyilvános vitában: az SZNT Székelyföld-statútuma, az EMNT-EMNP kerettörvény-tervezete a régiókról, valamint az RMDSZ itt vizsgált Székelyföld-statútuma. Az előbbi kettő nyilvános, az utóbbi pedig még csak munkadokumentum formájában létezik.
Az RMDSZ-tervezet és az SZNT statútumjavaslata közötti legfontosabb különbségek a következők:

-        az SZNT-tervezet a történelmi Székelyföldre vonatkozik, közjogi megfogalmazása pedig a dél-tiroli, illetve a spanyol autonóm közösségi statútumok mintáját követi;

-        az RMDSZ-tervezet Hargita, Kovászna és Maros megye társulására épít (tehát a történelmi Székelyföldnél nagyobb területre vonatkozik), és e társulást ruházza fel közigazgatási kompetenciákkal;

-        mindkét tervezet esetében hiányzik a román alkotmányos kerethez való illesztés pontosabb meghatározása.
Az EMNP-kerettörvényét és az RMDSZ-tervezetet a régióknak juttatott kompetenciák tekintetében vethetjük össze:

-        Az EMNP-kerettörvény a régiókra nézve azok többféle hatáskörét különbözteti meg: a régió saját, az állammal megosztva gyakorolt, valamint a régióra az állam által átruházott hatásköröket. Mindezeket a régió statútumába foglalják, amelyet a román parlament egyoldalúan nem módosíthat.

-       
Az RMDSZ-tervezetben a három megye kap többlethatásköröket, valamint a három megye társulása is. Ezek azonban jóval gyengébbek, mint a kerettörvényben megszabottak, és garanciális elemekkel sem rendelkeznek. Azaz: sarkalatos (organikus) törvénnyel bármikor átalakíthatók, illetve megszüntethetők.

-       
Az RMDSZ-tervezet pénzügyi fejezete viszont sokkal részletesebben kidolgozott, mint a másik kettőé.

Következtetések

Az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete Hargita, Kovászna és Maros megye társulásos (fejlesztési) régiójának a kialakítását, valamint „sajátos státussal” való felruházását fogalmazza meg. Ennek érdekében a három megye is sajátos státust kap, és a fejlesztési társulás „sajátos státusa” a megyék „sajátos státusára” épül. E megoldási javaslat azonban közjogilag meglehetősen problematikus.

Az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint az SZNT vagy az EMNP tervezete. Emögött valószínűleg az a stratégiai megfontolás rejlik, hogy a hatásköri jogosultságokat sikeresebb „menetközben”, a régió autonómiájának a „fejlesztésével” elérni.

A tervezett régió beillesztése a román alkotmányjogi keretekbe meglehetősen bizonytalannak, sőt – nemcsak politikai, hanem – közjogi szempontból is kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért a nyilvános vita eredményes lefolytatásához az RMDSZ-nek ki kell dolgoznia és mellékelnie kell a tervezethez a saját alkotmánymódosító opcióit, illetve alternatíváit is.

Erőssége az RMDSZ-tervezetnek, hogy közpénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint az összes korábbi tervezeté.


 



« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.