Deprecated: mysql_connect(): The mysql extension is deprecated and will be removed in the future: use mysqli or PDO instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/adodb/drivers/adodb-mysql.inc.php on line 364

Deprecated: preg_replace(): The /e modifier is deprecated, use preg_replace_callback instead in /var/www/varmegye/mensura/classes/common/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 270
A változatlanság bizonyossága - Mensura Transylvanica

A változatlanság bizonyossága

A romániai közéletet kicsit is ismerők számára közel sem volt váratlan fejlemény az USL felbomlása. A PSD, a PNL és a PC között éppen három éve megkötött szövetség széthullása menetrendszerűen történt, és ezzel szervesen illeszkedik azon korábbi pártszövetségek -D.A. vagy a CDR - sorába, amelyek kormányra kerülésük után viszonylag rövid időn belül kimúltak. Hogy semmi váratlan nem történt az is jól mutatja, hogy a tőzsdei és bankközi devizapiac előre beárazta a fejleményeket, és a lej-euró árfolyam alig leheletnyivel mozdult. Amíg az említett két szövetség regnálása, különböző mértékben ugyan, de az ország társadalmi, gazdasági javát is szolgálta, addig az USL-vel kapcsolatban ez nem jelenthető ki.
Pedig a szövetséget alkotó három párt egy tízpontos prioritáslistát is megfogalmazott, amely Románia modernizációját és intézményi reformjának végrehajtását irányozta elő. A lista a következő prioritásokat tartalmazta: az állampolgár szolgálatában álló hatékony állam, jogállam és hiteles demokratikus mechanizmusok, a parlament szerepének növelése, független és felelős igazságszolgáltatás, alkotmánymódosítás, Románia humán és természeti erőforrásainak hasznosítása és védelme, pragmatikus diplomácia és határozott nemzetközi fellépés, a határon túli románok támogatása, a civil társadalom bevonása a döntéshozatalba és a hiteles értékek tisztelete.
Az USL-nek ezekből a hangzatos célkitűzésekből majdnem semmit nem sikerült megvalósítania, hisz erejének nagy részét a Traian Băsescu államfővel való leszámolás, és az egymás közötti torzsalkodás kötötte le. Pedig olyan kedvező pozícióból indultak – kétharmados parlamenti többség -, amilyenre addig nem volt példa a rendszerváltás után Románia történetében. Ennek ellenére a 70 százalékos parlamenti többség képtelen volt maradandót alkotni, és a legnagyobb horderejű célok, az alkotmánymódosítás, a regionalizáció és a decentralizáció is sorra elhaltak. A három év alatt tovább csökkent az állami intézményekbe vetett bizalom, az állampolgárok, ha tehetik, messziről elkerülik a hatóságokkal való érintkezést, így a hatékony állam megteremtése továbbra is várat magára.
Az egymást követő kormányválságokhoz mind a társadalom, mind pedig a gazdasági élet szereplői hozzászoktak és alkalmazkodtak. A jelenség nem új keletű, hisz már a két világháború között is egymásnak adták a kormányrudat a különböző politikai aktorok, és már akkor is nemzeti sportnak számított a pártközi migráció.

Kisikl(at)ott átmenet

A napi politikai, gazdasági fejleményeken és történéseken túl érdemes a politikai rendszer egésze felől is közelíteni az USL felbomlása és a harmadik Ponta-kormány megalakulása jelentette legújabb mérföldkőhöz. A demokratikus átmenet éveiben az átláthatatlan módon lezavart privatizációt és vagyonfelhalmozást szinte valamennyi posztkommunista országban anomáliák kísérték. A folyamat Romániában is abból állt, hogy az állami vagyon nagy részét a politikai hatalommal együtt a kommunista elit magának szerezte meg, kiépítve ezzel a klientúra-kapitalizmust. Huszonnégy évvel a rendszerváltás után a szakszerű nagyprivatizáció késlekedése, és a még mindig nem elég nagyarányú külföldi tőke hiánya miatt Románia az EU egyik sereghajtójává vált. A tranzitológia szerint az autoriter rendszerek végső válságát, azaz a demokratizálódás első szakaszát a demokratikus átmenet követi, és a harmadik szakaszban, a demokratikus viselkedési normák elfogadottá és megszokottá válásával, a konszolidációval lezárul a demokratizálódás folyamata.
Optimális esetben a demokratikus intézmények létrejöttével egy időben a demokratikus politikai kultúra is kialakul, ám Romániában – mint az ország történelem során oly sokszor – az újonnan átvett és kialakított formák nem a megfelelő tartalommal telítődtek. A régi beidegződések sokkal erősebbnek bizonyultak a hirtelen jött demokratikus értékeknél, és a nyugati típusú szabálykövető magatartásnál. Ennek egyrészt mélyen a történelemben gyökerező társadalmi és kulturális gyökerei vannak, másrészt nem volt elvárható, hogy a posztkommunista társadalom egyik napról a másikra alkalmazkodni tudjon a piaci alapú fogyasztói társadalomhoz. Különösen annak ismeretében nem, hogy az egyén elnyomására épülő kommunista állam alapvető biztonságot teremtett a társadalom tagjai számára. A nyugati típusú liberális demokráciát megtestesítő állam viszont individualista és versenyalapú. Ez pedig nehézséget jelentett és jelent mindazoknak, akik nem tudtak és nem tudnak megfelelően alkalmazkodni az individualizmushoz.
Egy sikeres demokratikus átmenet levezénylése felkészült politikai, gazdasági és társadalmi elitet feltételez, amely immár pártokká szerveződve és egymással versengve próbálja végigvinni a gazdasági válságkezelést és a politikai stabilizációt. Ám mindezek megléte sem jelenti, hogy a demokratikus fejlődés automatikus és egyirányú folyamat lenne. Hisz előfordulhat, hogy lelassul, stagnál, vagy éppen visszájára fordul. Elég, ha csak a bukaresti bányászjárást említjük. A régi-új elitnek tehát egy ilyen környezetben kellett volna hosszú távú, megalapozott politikai, gazdasági döntéseket hozni, hogy kiteljesedhessen a demokratikus konszolidáció.

A kompetens elitek hiánya

Az akkori politikai elit nem tudott/nem akart élni a nagy történelmi felelősséggel, és az ország, a társadalom, a köz érdekeinek szem előtt tartása helyett elsősorban a saját materiális gyarapodása, az anyagi források iránti küzdelme állt és áll a politikai hatalom megszerzéséért vívott harc középpontjában. A rendszerváltozás ugyan új kereteket, új mechanizmusokat teremtett a társadalmi alrendszerek működése és kölcsönhatása terén, ám ez épp a klientúra-építést és a gazdasági pozícióihoz erőteljesen ragaszkodó politikai eliteket érintette a legkevésbé. Pedig a demokrácia procedurális jellegzetességei, minimumfeltételei adottak. A mindenkori kormány szavazási procedúra keretén belül leváltható, a választásokon vesztes párt ellenállás nélkül átadja a hatalmat. A romániai demokratikus konszolidáció problémái a demokrácia éretlenségében, a politikai és a kormányzó elitek inkompetenciájában és a demokratikus politikai kultúra alacsony szintjében gyökereznek. Hiába létezik politikai váltógazdálkodás, ha a választópolgárok még mindig a posztkommunista elit és az általa kinevelt politikusgeneráció kínálatából választhatnak. Mivel a politikai kultúra inkább alattvalói semmint részvételi, egyelőre kevés az esélye annak, hogy egy rendszeren kívül érkező, alulról szerveződő politikai erő képes lesz megújulást hozni.
A mindent felülíró cél teljesen maga alá gyűrt minden szabály- és jogkövető magatartást. A gomba módra szaporodó pártoknak csupán a nevük utal egy politikai ideológiára, az általuk képviselt nézetek az éppen aktuális és rövidtávú önös gazdasági érdekek változásával egyenes arányban módosulnak. Ebből következően Romániában a lehető legtermészetesebb jelenség a pártközi migráció, a pártváltás. Az sem számít, ha valaki az egyik nap még kormánypadsorban ült, ha a konjunktúra úgy alakul, szemrebbenés átül a választott politikus az ellenzéki székbe. Számos kormány ennek a jelenségnek köszönheti bukását és megalakulását. Néhány példa a meghasonult politikai alakulatokra: a rendszerváltás után létrejött, egykori kommunistákból álló Nemzeti Megmentési Frontból létrejött a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata Párt. Kezdetben mindkét alakulat baloldali volt, ám a helyzet úgy alakult, hogy a politikai paletta jobboldalán képtelen volt megmaradni a történelmi Nemzeti Parasztpárt, ezért a Demokrata Párt, amely kezdett kiszorulni a baloldalról, egy csapásra identitást váltott, és a későbbiek Demokrata Liberális Pártként a jobboldal tekintélyes pártájává nőtte ki magát. A másik történelmi alakulat, az eredetileg jobboldali Nemzeti Liberális Párt pedig a hatalom megragadása érdekében szövetségre lépett az évekig legnagyobb ellenfelének tekintett Szociáldemokrata Párttal, hogy semlegesítsék közös ellenségüket, Traian Băsescu államfőt. Ennek kudarca után, és a közelgő államfőválasztások előtt a szövetség a lassan szokásjoggá váló kormányválságot választotta.
Pedig a már említett példa nélküli választói felhatalmazás birtokában az USL-nek egyetlen dolgot kellett volna tennie: jól kormányozni, és így két legyet is üthetett volna egy csapásra. Ezzel egyrészt kifogták volna Băsescu vitorlájából a szelet, másrészt bizonyíthatták volna az országnak és a nemzetközi közvéleménynek, hogy képesek élni a választópolgároktól kapott legitimitással. Kormányzás viszont a parlament, a kormány, a különböző szakértői testületek és érdekegyeztető fórumok helyett a hírtelevíziókban folyt. Szertartások nélkül nem létezik politika – ez a modern tömegdemokráciák jellegzetessége és velejárója, ám abban konszenzus van, hogy a politikai egészét nem lehet csak erre a dimenzióra leszűkíteni. Még akkor sem, ha az optimális eset áll fenn, és a politikai szereplők kommunikációja a kormány és a parlament működésének nyilvános oldalát szeretnék bemutatni, ez által többlet információhoz juttatni az állampolgárokat. Az USL esetében ez sem mondható el, hisz az USL-t alkotó pártok politikusai egymással az és az államfővel voltak elfoglalva.

Bizonytalan kilátások

Közép- és hosszútávon az a nagy kérdés, hogy 24 évvel a rendszerváltás után minek kell történnie ahhoz, hogy új fejezet kezdődjön a romániai demokratikus konszolidáció történetében, vagy a hitelét vesztett politikai elit továbbra is a saját érdekeit szem előtt tartva folytatja a materiális javak utáni leplezetlen hajszát. Múltbéli tapasztalatokra hagyatkozva nem sok esély mutatkozik arra, hogy a korrupcióval átitatott politikai osztály, amely hűen leképeződik a romániai társadalomban, felismeri a közösségi érdekek előbbre valóságát, és önmagát megreformálva kiveti magából a nem odavaló elemeket. Biztató jelek azért vannak, mégpedig a civil szerveződések részéről, amelyeknek a Verespatak-ügy kapcsán sikerült országosan mobilizálni a táradalom politikailag inaktív tagjait is, meghátrálásra késztetve ezzel a kormányt. Mindez annak ellenére sikerült, hogy Romániában a legnehezebb dolgok egyike közösségi kezdeményezések mellé tömegeket állítani. A román társadalom a rendszerváltás után többnyire az individuum szintjén, önmagában, a négy fal között, közönybe fulladva elégedetlenkedett, amikor úgy érezte, egyik-másik kormányzati intézkedés negatívan érinti, és szinte sosem nyilvánult meg ez az érzés kollektív formában. A verespataki mozgalom megmutatta, felül lehet kerekedni az általános apátián, és ez intő jel kell legyen a mindenkori politikai osztály számára. Különösen az Ukrajnában zajló események tükrében. Annak a társadalmi, politikai erőnek, amelyik a 24 éve tartó egy helyben toporgás és kiúttalanság megváltoztatását szeretné felvállalni, a modern demokrácia sorsdöntő kérdéseire kell adekvát választ adnia: ki, milyen korlátok között és hatáskörrel uralkodik, milyen célok nevében, közvetlen, vagy közvetett eszközökkel, és milyen feltételek mellett?

 



« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.