A szlovákiai választások

A hétvégén előrehozott parlamenti választásokra került sor Szlovákiában, amelynek eredményeként – úgy tűnik – visszabillent hat évvel korábbi nyugalmi pozíciójába a szlovák politika: a Smer két éves kényszerszünet után, igaz megerősödve, de visszajutott a kormánykerék mögé, a sokszereplős ellenzék pedig az egymással való viaskodásban továbbra is kioltja erejét. A magyar szavazatokban is követhető változás azonban nem egyszerű visszafordulás a politikai váltógazdálkodásban, a most kialakult pártviszonyok egy új helyzetet eredményezhetnek, ami hosszú távon kihatással lehet Szlovákia belpolitikájára.

Az eredmények: Fico és a többiek

Ahogy azt a közvélemény-kutatások már jó előre jelezték, a legnagyobb ellenzéki párt, a Smer-SD (Irány Szociáldemokrácia) elsöprő győzelmet aratott: a szlovák államiság rövid történetében először sikerült egy pártnak a parlamenti mandátumok abszolút többségét megszereznie, sőt valamivel a fölé erősödnie (44,41 % – 83 mandátum, a szlovák parlamentnek összesen 150 képviselője van). Az ideológiailag színes, de szétesett kormánykoalíció pártjai, bár kiszorultak a hatalomból, az eredmények tükrében relatíve mégis sikeresek voltak, hiszen mindannyian elérték az 5%-os parlamenti küszöböt: KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom) – 8,82 %-ot, 16 mandátumot; az OLaNo (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) – 8,55 %-ot, 16 mandátumot; a Most-Híd (Híd-Híd) – 6,89 %-ot, 13 mandátumot; az SDKÚ-SD (Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt) – 6,09 %-ot, 11 mandátumot; a SaS (Szabadság és Szolidaritás) – 5,88 %-ot, 11 mandátumot.
A törvényhozás továbbra is hatpárti maradt, míg az Egyszerű Emberek bejuttak a parlamentbe (az ellenzék sorait erősítve), addig a Ján Slota féle sovén SNS (Szlovák Nemzeti Párt 4,55%) a falakon kívülre rekedt. Magyar viszonylatban nem történt változás, a Budapest támogatását is élvező etnoregionális magyar pártnak, az MKP-nak (Magyar Koalíció Pártja, 4,28%) kudarcot vallott azon igyekezete, hogy visszajusson a szlovák törvényhozásba, így a magyar szavazóbázisért folyó harcban továbbra is a Bugár Béla nevével fémjelzett, önmagát interetnikus és polgári politikai szervezetként definiáló párt kerekedett felül, igaz a két évvel korábbi győzelméhez képest szerényebb eredménnyel (2010-ben 14 mandátum, 2012-ben 11 mandátum).

A magányos óriás

A győztes, magát baloldali szociáldemokratának definiáló, de népi legitimációját nacionalista populizmussal tetéző Smer kulcsembere, Robert Fico tehát önerőből is képes lesz kormányalakításra a pozsonyi törvényhozásban. Mégis, az eredmények ismeretében Fico, korábbi ígéretéhez hűen, politikai szövetséges után vetette magát, tárgyalásra szólítva fel az ellenzéki pártokat. A Smer elnöke széles legitimációjára hivatkozva, széles politikai támogatást kíván állítani átfogó társadalmi cselekvésterve mögé (a „szociális állam” programjához).
Az ajánlat csábítónak tűnhet a négyévnyi ellenzéki sorsra ítélt kis pártok számára, és szervesen illeszkedik a szlovák koalíciós hagyományokhoz is. A Smer kitörhet politikai elszigeteltségéből, cserébe mentőövet, építkezési lehetőséget kínál a szétforgácsolódott ellenzéki erők valamelyikének. A nagykoalíció azonban nem lesz könnyű dió, hiszen fölülírná a szlovák politika írott és íratlan szabályait is. A partner (1) legitimálná Fico-t és ezzel megbontaná az ellenzéki erőtér kovászát jelentő Smer-ellenességet; (2) az árulásért fizetendő politikai ár túlságosan magas, a partner a politikai piacon légüres térbe kerülve ellenfeleit erősítené; (3) pragmatikus meggondolásból kétségesnek tűnhet a Smer frakció roppant árnyékában érdekérvényesítő képessége; ugyanakkor (4) cserébe Ficóék minősített többséghez juthatnak, amivel gyakorlatilag újra szabhatják az egész szlovák politikai és alkotmányos rendszert (az alkotmány módosításához háromötödös többség, tehát 90 szavazat kell, ami azt jelenti, hogy Fico egyetlen ellenzéki kispárt megnyerésével alkotmányt is módosíthat).
Látható tehát, hogy Fico alkuja komoly dilemma elé állítja a pártokat. A koalíciós viszony újraírhatja a szlovák politikai szekértáborok közti választóvonalat, csakhogy ez végkimenetelét tekintve túlságosan nagy kockázattal járna. Az ellenzék számára marad az ideológiai szembenállás hagyományos alternatívája, amely a nehéz kormányzati döntések előtt álló Smert egyszerűen hagyja erodálódni a négy éves ciklus alatt.

Kurucok és labancok a szlovákiak parlamenti választásokon

Miközben a szlovák választók akarata az arányos választási rendszer dacára Fico-t rendkívüli hatalommal ruházta fel, a magyar szavazótáboron belül a parlamentbe jutásért zajlott a csata. Változatlan eredménnyel: a választói preferencia alapján az MKP és a Most-Híd közötti erőviszonyok befagyni látszanak, ami azt jelzi, hogy a szembenállás feltételei nem változtak. Felvidék politikai életére tehát továbbra is rányomja bélyegét a pártos formát öltő frakcióharc, a konfliktus a 2010-es választásokhoz képest nem veszített jelentőségéből és érvényességéből sem. Budapest politikai támogatásának dacára, a magyar párt saját erejéből nem tudta átlépni a parlamenti küszöböt, viszont Bugárék interetnikus pártja a szlovák szavaztok segítségével igen.
Az MKP kudarcának több oka is van. A szervezet a megújulás jegyében zömével új, a választók számára ismeretlen, a politikában tapasztalattal és tőkével nem rendelkező kádert indított. Ez a stratégia csak hosszútávon, Bugárék politikai elhasználódásával válhat gyümölcsözővé, rövid távon inkább kudarcra van ítélve. További problémát jelent, hogy Budapestre támaszkodva, a szervezet nem fordított elég figyelmet a helyi gazdasági lobbyk integrálására, ami behozhatatlan előnynek bizonyult a kormányzati pozícióból induló Híddal szemben. Ugyanez elmondható a választók mobilizációjára is: a szlovákiai választásokon a legalacsonyabb részvételt a magyar járásokban mérték. Mindazonáltal az MKP megőrízte százalékos támogatottságát, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben parlamenten kívüli párt volt.
A Most-Híd sincs azonban könnyű helyzetben. Bár győzött a választásokon, azaz, jobb eredménnyel bejutott a parlamentbe, a magyar lakosság körében csökkent a támogatottsága. Bugár előtt két lehetséges forgatókönyv áll: 1) valamilyen formában együttműködik a Smer-rel és az ebből származó előnnyel próbálja konszolidálni hátországát – ez nehezen követhető út, hiszen Fico elutasítása egyértelmű a magyar szavazók körében; 2) ellenzéki pozícióban, de a parlamenti jelenlét birtokában diszkurzív politikával igyekszik elkerülni az MKP sorsát.

Kerület neve

Magyar Koalíció Pártja (%)

Most-Híd (%)

2010

2012

2010

2012

Pozsony kerület

0,95

0,98

8,25

7,65

Nagyszombati kerület

10,28

11,16

18,18

11,16

Trencséni kerület

0,02

0,01

1,41

0,01

Nyitrai kerület

12,90

13,24

17,26

13,24

Zsolnai kerület

0,02

0,02

1,40

0,02

Besztercebányai kerület

5,41

5,25

7,18

5,24

Eperjesi kerület

0,05

0,03

1,67

0,03

Kassai kerület

5,31

5,00

10,13

5,00

Országos eredmény

4,33

4,28

8,12

6,89

Magyar koalíciós törekvések

A választási kampányban a magyar oldalon a viták kulcsmotívumát az együttműködés lehetősége, illetve annak hiánya jelentette. Bár a nyilvánosság és a közélet nyomására mindkét szervezet készségesnek és hajlandónak mutatkozott erre – a szándék ellenére a megegyezésből nem lett semmi, a kétirányú kezdeményezés holtponton maradt.
A felvidéki magyar politikai pártok történetében a „magyar összefogásának” tradíciója van, már az MKP is, mint etnikai párt, több szervezet fúziójából jött létre. A jelenlegi patthelyzet a két szervezet politikai programjának különbségéből fakad, amelyek kialakulásában a szemléletbeli különbségek legalább ugyanakkora szerepet játszanak, mint a pragmatikus pártpolitikai számítások és személyes indulatok. Míg az MKP a felvidéki magyar, belső szövetségi hagyományokat követve etnikai pártkoalícióra törekszik, addig a Híd ezen túlmutató, a szlovák polgárok számára is nyitott „állampolgári együttműködést” kínál. A felvidéki magyar választók mindkét programot érvényesnek, vagyis összebékíthetőnek gondolják. Csakhogy a két projekt politikai értelemben kölcsönösen kizárja egymást: ha Bugár elfogadja az MKP ajánlatát elveszíti szlovák választóit, az MKP a Híd ajánlatával pedig saját ideológiai-logikai alapját számolná fel.

Budapest kivár

A magyar kormány határozott politikai támogatása ellenére az MKP-nak nem sikerült visszakapaszkodnia a szlovák törvényhozásba. Rövid távon úgy tűnik, Budapest kivár, a Most-Híd felé valószínűleg továbbra sem fog nyitni, hisz ezzel nemzetpolitikai stratégiáját adná fel. A magyar kormányzat a felvidéki partnereit továbbra is a magyar identitású szervezetek között keresi, elutasítva az etnopolitikai közösség feloldásával fenyegető politikai csoportosulásokat. Ami érthető abból a szempontból, hogy amennyiben egy pártban nem „etnikai alapon bízhat” a magyar kormányzat, akkor programokat, meg a vezetők politikai attitűdjét kellene folyamatosan vizsgálnia. Ez viszont még kevesebb fogódzót és több bizonytalanságot nyújt a nemzetpolitikai irányok tekintetében.

Következtetések:

1. Az ellenzéki koalíció bukása, majd választási kudarca ugyanabból a problémából ered. Az ideológiai térfél jobb oldalára szorult, egymásnak feszülő kis pártok kioltják a közös cselekvés lehetőségét. A pártok megosztottsága mögött értékrendjében, de érdekei mentén is különböző választói bázis áll, amit a Fico-ellenességen túl nem tart egyben semmi.
2. A Fico kínálta alku, bár jelentős változást indukálna a szlovák pártrendszerben, mégsem valószínű, hogy partnerre talál. Az ellenzéknek nem állhat különösebben érdekében tovább erősíteni és háromötödös többséggel felruházni a Smer-t. A koalíciós megoldás helyett inkább az alkalmi szövetségek tűnnek életképesebb verziónak, a tárgyalásokon várhatóan kirajzolódik majd az elkövetkező négy év belpolitikai irányvonala.
3.  Magyar viszonylatban patthelyzet alakult ki, az egymásnak feszülő erőviszonyok nem változtak, a magyar közösség érdekekeit egy interetnikus párt törekszik megjeleníteni a pozsonyi törvényhozásban. Fico kormányra kerülésével az elkövetkező időszak magyar vonatkozásban a Bugár-féle pragmatizmus eredményességi próbája lesz. A két fő alternatíva: a) átütő eredmények híján, az ellenzéki periódus végén az MKP bukásának forgatókönyve vár rá, b) a kormánnyal együttműködve, dél-szlovákiai fejlesztésekkel konszolidálhatja szervezete pozícióit (ezzel azonban nagyon sokat rontana megítélésén).
4. A magyar ügyekben a választások következtében előrelépés nem várható, hiszen a szlovák politika éppen ellenkező irányba, újból a szélsőségek felé mozdult. Fico hatalomra kerülése azonban nem jelenti feltétlenül a magyarellenesség erősödését, de az érdekérvényesítés az állampolgársági- és a nyelvtörvény kapcsán keményebb ellenállásba ütközik. Budapestnek, eszközök szűkében, a kivárásra és a szlovák ellenzéki pártokkal való együttműködésre kell törekednie. Mindazonáltal az MKP parlamenten kívüli és a Híd parlamenten belüli ellenzékiségének az időszaka újabb tapasztalatot hoz majd az eredményes stratégiák kérdéséhez.